MTI • 2011. március 28. 17:45
A tenyésztők célja, hogy a jó minőségű, évszázados hagyományokkal rendelkező mangalicasertés bekerüljön a hungarikumok sorába - mondta Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke hétfőn, a II. Debreceni Mangalicanapok sajtótájékoztatóján.
Ismertetése szerint a 110 hazai tenyészetben jelenleg 6800 regisztrált és ugyanennyi törzskönyv nélküli tenyészmangalicát tartanak, évente pedig 60 ezer hízót állítanak elő. Mint mondta, ez utóbbi szám a hazai sertésállomány mintegy 2 százaléka és ennek is a felét házilag vágják.
Az április 8-10. között második alkalommal rendezendő Debreceni Mangalicanapok egyik fontos célja, hogy a gazdák és a fogyasztók közti közvetlen értékesítést elősegítse - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a fesztiválon megjelenő húsz tenyésztő szinte a teljes hazai ágazatot lefedi.
Tóth Péter az MTI érdeklődésére elmondta: a takarmányárak drasztikus növekedése "súlyos csapás" volt a tenyésztőkre, így jelenleg a piaci árak újrarendezése folyik. A magas kvalitású terméket jelentő, nem tömegfogyasztásra gyártott mangalicatermékek exportjában a legfontosabb piacot jelentő Spanyolország mellett Japán, az Egyesült Államok és Németország is egyre fontosabb partner - tette hozzá.
Papp László, Debrecen alpolgármestere a mangalicatenyésztés múltjáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a kiváló adottságokkal rendelkező Hortobágyon 1850-ben már első számú tenyészállat volt a mangalica. Az évszázad végére Debrecen és környéke a maga 100 ezer tenyészállatával az ország második legnagyobb hízlalási területe volt. A mangalica sikertörténete 1945-ig tartott, a rendszerváltozás után pedig kétszáznál is kevesebb állatból kellett a "mezőgazdasági műemlékké" vált ágazatot feléleszteni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)