Több százmilliárd a tét a kkv-pályázatoknál

Pénzcentrum2010. szeptember 17. 08:16

Megfelelőnek vélik az augusztusban bejelentett, az uniós támogatási rendszer egyszerűsítését és a kis- és középvállalkozások (kkv-k) finanszírozási lehetőségeinek bővítését célzó terveket és intézkedéseket a hazai pályázati tanácsadó társaságok. Ugyanakkor számos kritikus pontot is azonosítottak a jelenlegi pályázati rendszerben.



Világos stratégia, átláthatóbb, kiszámíthatóbb feltételek, kisebb bürokratikus terhek, erősebb kontroll, gyorsabb elosztás - dióhéjban így lehetne összefoglalni a hazai pályázati tanácsadói szakma elvárásait az uniós támogatási rendszerrel szemben. Hat vezető pályázati tanácsadó cég képviselője gyűlt össze a Start Tőkegarancia Zrt. szervezésében, hogy - a média jelenlétében - szakmai diskurzust folytasson az aktuális kérdésekről.

Koncentráljunk a gazellákra!

A források elosztása jelenleg nem kijelölt stratégiai irányokban valósul meg, erre szektor-semlegesen kerül sor, kinyilvánított hatékonysági szempontok megfogalmazása nélkül - vélekedett a Start Tőkegarancia. Úgy látta: a források koncentráltabb és hatékonyabb felhasználására lenne szükség a húzóágazatokban és a dinamikusan fejlődő középvállalatok ("gazellák") körében. Kérdés az is, hogy az új Széchenyi terv prioritásai hogyan köszönnek majd vissza a pályázati célokban. Erre a gondolatra rezonálva az OPTEN úgy vélte: mindenképpen szükség lenne egy országstratégiára, átfogó prioritások megfogalmazására.

Ami a támogatások szektorirányultságát illeti, a tanácsadók jellemző véleménye az, hogy a vállalkozásokat kell a fókuszba állítani, versenyképességüket, hatékonyságukat, a foglalkoztatottságot és a hozzáadott érték teremtését. Bizonyos esetekben persze - például új technológia vagy gép beszerzésénél - ez az elvárás nem indokolt - mutatott rá az Árindex. Fontosak ugyanakkor más szektorok is, így az önkormányzatok, ahol a megtérülő, illetve az erőforrás-felhasználást csökkentő beruházások támogatása kiemelkedő cél, de - a MAPI tanácsadó cég szerint - az alternatív, családbarát foglalkoztatási formák erősítésének is helyet kellene kapnia a célkitűzések között.

Tervezhetőség és szigorú ellenőrzés

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kritikaként fogalmazódott meg, hogy a bonyolult és nem hatékony intézményi struktúra csak lassú reakcióra képes, és túlzott adminisztrációs terheket ró a vállalatokra. Sok esetben olyan információkat is a vállalkozóknak kell benyújtaniuk, amelyek állami adatbázisból is beszerezhetőek lennének, ha az egyes állami adatbázisok integrálása megtörténne. Szükséges lenne az egyszerűsítés és az egységesítés a rendszerben, de az eltérő típusú vállalkozások számára eltérő típusú és feltételrendszerű pályázatok szolgálnák hatékonyan a kitűzött célok elérését.

Az intézményrendszer átalakításával kapcsolatos javaslatok a hatékonyság javítását, illetve a rendszer ügyfélközpontúvá tételét tartják szükségesnek. Miközben a pályázati intézményrendszert kifejezetten túlbürokratizáltnak tartja a szakma, ugyanakkor felmerül, hogy az ellenőrzés szigorítására is nagyobb hangsúlyt és több erőforrást kellene helyezni. Az ügyintézők folyamatos képzésének szükségességét emelte ki többek között az EU Pályázati Központ, hatékony belső ellenőrzési rendszer kialakítását, és még létszámnövelést is indokoltnak tartana a 4 Tender Hungary. A Prospera pedig kiemelte: az államnak egyfajta befektetésként kellene a támogatásra tekintenie, amelytől megtérülés várandó el.

A tanácsadók számára nagy kérdés, hogy a rendszer jelentős átalakítására valóban adott-e a megfelelő mozgástér és idő, lesz-e erre reálisan lehetősége a kormányzatnak. A pályázati tanácsadó társaságok véleménye szerint mindenesetre nincs szükség új típusú pályázatokra, a meglévő keretek - technológia, innováció, képzés, informatika, telephely - megfelelnek a stratégiai célkitűzéseknek és a vállalkozások elvárásainak.

Címkék: