Portfolio • 2009. július 21. 11:02
Egy minap megjelent tanulmány szerint azok a cégek, amelyek az internetes közösségi oldalakon, fórumokon, blogokon aktívan jelen vannak, a vásárlók körében ismertebbé válnak, ami forgalmukra is kedvező hatást gyakorol. Vállalkozol? Irány a Facebook!
Charlene Li, az Altimeter Group elemzője kutatásában azt vizsgálta, hogy azok a cégek, amelyek az online közösségi oldalakon jelen vannak, és aktívak, sikeresebbek-e, mint az internettel csak köszönőviszonyban lévők.
A kutatás során a világ 100 legnagyobb vállalatát pontozta aszerint, hogy hány közösségi oldalon, fórumon, blogon vesz részt, és ott milyen intenzitással. Ezek alapján a legtöbb pontot a Starbucks kapta, közveltenül mögötte a Dell végzett, harmadik helyen pedig az eBay.
A cégeket négy kategóirába sorolta social média használati szokásaik alapján, hogy pontosan hányat, és milyen célokra használnak ki az adott lehetőségeik közül, beépítik-e azokat üzleti és marketing stratégiájukba, vagy még csak most ismerkednek ezzel a lehetőséggel.
A kutatás során az is kiderült, hogy viszonylag erős a korreláció a cégek forgalomnövekedése és online jelenléte között: a social médiát legintenzívebben használó cégek átlagosan 18 százalékkal tudták növelni árbevételüket egy év alatt, míg azok, akik a legkevésbé jártasak világháló adta lehetőségekben, hét százalékos csökkenést szenvedtek el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Li azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a tanulmány megállapításai nem jelentik azt, hogy a Facebookon, Twitteren, MySpacen történő megjelenés azonnali árbevétel növekedést eredményeznek majd, azonban a fogyasztókkal való közvetlen kapcsolatápolás mindenképp hasznára lehet a cégnek.