Óriási baj lehet idén nyáron a Balatonnál: veszélyes megoldásra készülnek, ennek nem lesz jó vége

Pénzcentrum2022. március 28. 10:31

Több mint 210 vitorlástulajdonos jelezte írásban, hogy szeretné bóján tartani hajóját a Balatonon, ugyanis a kikötőhelyek ugyanis elfogytak, vagy megfizethetetlenek. Szakértői csapat alakult, hogy feltérképezzék a múltban létező, mára már elfeledett bójázás lehetőségeit.

Lehet, hogy az idei szezonban sok helyen találkozhatunk bójához kötött vitorlásokkal a magyar tengeren. Gerő András szerint a kikötőkben minden helyet eladtak, ráadásul, mint mondja, a megemelt kikötői árakat a kisebb hajók tulajdonosai nem tudják kifizetni, így számos vitorlás partra kerül.

Mint mondta, megoldást kell keresni a kiszoruló hajók elhelyezésére, mert lehet, hogy a legtöbb veszélyes hulladékként végzi.Hozzátette, hogy a beérkező panaszlevelekből észlelte a bajt, és megkereste azokat, akik segíteni tudnak.

Végignéztük, hogy mi lenne a teendő, hogy lehetne ezt megoldani, milyenek a jogszabályok. Elvileg a Balatonon nem tiltott a bójázás. Egyébként a az északi parton a múlt század végéig főleg ily módon álltak a csónakok és vitorlások

– mondta Gerő András a likebalaton.hu kérdésére.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Infostart kiemelte, hogy ha sokunknak nem is tűnt fel, az igazság az, hogy most is több száz hajó van bóján a Balatonon. Ők azok, akik áldozatként kikerültek a kikötőkből. A bevállalósabbak házilag barkácsolt eszközön állnak, például egy kibetonozott traktorgumira kötve. Azonban ez nem környezetkímélő, ráadásul veszélyes is.

Címkék:
Balaton, hajó, vitorláshajó, veszélyes, árdrágulás, kikötők,