Elektronikus jegyrendszer - meddig csúszik még?

Pénzcentrum2014. február 11. 10:00

Állandó csúszások, időközbeni módosítások: szinte semmi sem halad a terv szerint az elektronikus jegyrendszerre való átállásnál, legyen szó a tender kiírásáról, a kivitelezés sorrendjéről vagy a hitelszerződésről - írja a Népszabadság.

A tavaly nyáron indult próbaüzem elhúzódása miatt még március elejéig tesztelik az automatikusan működő be- és kiléptetőkapukat a Corvin negyed metróállomáson. Az elektronikus jegyrendszerre való átállás legköltségesebb tételét a próbaidőszakra díjmentesen bocsátotta az a négy gyártó, akik jelentkeztek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felhívására a jövőbeli szerződés reményében. A végleges tendert a mindennapos használat során leszűrt tapasztalatok alapján írták volna ki, azonban az elképzelés változhatott közben. Az újabb értesülések szerint ugyanis mégsem írnak ki külön tendert a kapukra, hanem a műszaki megoldásokra (informatikai rendszerek, stb.) és az eszközökre együtt kérnek majd ajánlatot.

Idén márciusban 300 darab jegy- és bérletkiadó automata telepítését kezdik meg. Ezek egyelőre csak jegyek és bérletek árusítására lesznek hivatottak szolgálni. Később, az elektronikus jegyek megjelenésével pedig átállítják őket majd az új rendszerre.

A Fővárosi Közgyűlés még 2011-ben döntött az elektronikus jegyrendszer bevezetéséről, melyet eredetileg 2014 és 2016 között vezettek volna be. Előzetes becslések szerint az átállás 20,4 milliárd forintba kerülne, melyből a tavaly nyáron aláírt hitelszerződés szerint 16,3 milliárdot az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Banktól (EBRD) kapunk hitelként. Habár már idén meg kellett volna kezdeni a törlesztést, de időközben a tőketörlesztés türelmi idejét elhalasztották a rendszer kiépítésének végére.

Címkék:
utazás, közlekedés, bkk, bkv, tömegközlekedés,