Pénzcentrum • 2011. augusztus 4. 08:32
Elmosta a hideg, esős időjárás az idei balatoni főszezont. Alig akad vendég, amit számos szolgáltató áremeléssel próbál ellensúlyozni - írja a Népszabadság.
A szeszélyes, nyáron igen hűvösnek számító időjárás miatt rengeteg család utazott haza a tervezettnél hamarabb, ráadásul sokan voltak, akik el sem indultak a vakációra a meteorológiai előrejelzések hallatán, inkább lemondták a szállást és veszni hagyták a foglalót.
Egy házkiadással foglalkozó vállalkozó a napilapnak elmondta: nem egy olyan ügyfele volt, aki az utolsó pillanatban szervezte át nyaralását, s a tíznapos balatoni vakáció helyett inkább rövidebb adriai útra váltott. A kempingekben is ugyanez a helyzet. Az üzemeltetők 5-10 százalékos visszaesést tapasztaltak.
Az elmaradt forgalom miatt akadnak mások is akik panaszkodnak. A strandüzemeltetők például gazdasági válsághelyzetbe kerültek - mondta Balázs Árpád, Siófok polgármestere. Ágoston Ferenc, a balatonfüredi strandokat működtető önkormányzati cég, a Probio Zrt. illetékese azt közölte, hogy még a tavalyi nem túl erős szezonhoz képest is 18-20 százalékos elmaradásban vannak, ezt pedig már akkor sem tudják behozni, ha augusztusban tartós kánikula lenne.
Természetesen a vízpart közelében lévő büfések is hasonlóan gyászosnak látják az idei szezont. Ugyanakkor számos büfés úgy próbálja meg ellensúlyozni a visszaesést, hogy jelentős áremelést hajtott végre. Akad olyan szolgáltató, aki hónapja még 550 forintért kínálta a sajtos-tejfölös lángost, ma már azonban 600 forintot kér érte.
Jókora visszaesés tapasztalható a Balatoni Hajózási Zrt.-nél is, bár a júliusi összesítések még nem készültek el - mondta Kapócs Ferenc, a társaság kereskedelmi vezetője, aki a múlt évihez képest 5 százalékos forgalomcsökkenést jósol.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Természetesen vannak, akiknek éppen a rossz idő hozott üzleti sikereket. A napilap információi szerint a siófoki Galérius fürdőben például szinte végig telt ház volt, és nem panaszkodhatnak a nagyobb városokban az éttermek, boltok tulajdonosai sem, hiszen a rossz időben sokan választják a strandok helyett a frekventáltabb helyeken lévő szolgáltatásokat.