Pénzcentrum • 2010. július 29. 14:45
A Red Bull Air Race GmbH mai közleményében bejelentette, hogy 2011-ben sehol sem rendezik meg a légi versenyt. A hivatalos közlemény szerint nem végleges búcsúról, csupán egy éves szünetről van szó, s reményeik szerint a szünet után folytatódhat majd a világverseny.
Az osztrák cég által kiadott szűkszavú közlemény szerint az egy éves szünetet technikai fejlesztésekre fordítják majd, mivel növelni szeretnék a biztonsági szintet. Emellett a szervezés újragondolására is szükség van a bejelentés szerint.
Mint ismeretes, Budapesten már idén sem rendezik meg az Red Bull Air Race-t, miután a Nemzeti Közlekedési Hatóság elutasította a Világbajnokság magyarországi futamának megrendezéséhez szükséges kérelmet. A döntést azzal indokolták, hogy a rendezvény közrendvédelmi, közbiztonsági, tűz- és vagyonvédelmi szempontból is túlságosan kockázatos.
Mint írták, egy esetleges légibaleset Budapest belvárosában kiszámíthatatlan következményekkel járna. A szervező által térítés ellenében felkért biztonsági erők mellett ráadásul a rendőrségnek, a tűzoltóságnak, a katasztrófavédelemnek, ezeken kívül pedig a mentőszolgálatnak is további egységeket kellene készenlétben tartaniuk.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A budapesti futam törlése ráadásul nem az első kudarca a Red Bull-nak ebben az évben. A budapesti futam törlésének július 13-i bejelentése előtt egy héttel döntöttek úgy, hogy a portugál versenyt sem rendezik meg. A portugál futamot a házigazda városok közti megállapodás késlekedése miatt mondták le a szervezők.