Frigyre lép a Volkswagen és a Suzuki

Pénzcentrum2009. december 9. 12:02

Már szeptemberben felmerült annak lehetősége, hogy a Volkswagen részesedést szerezzen a Suzukiban, szerdán azonban már bejelentésre került sor: 20 százalékkal beszáll a német autógyár a japán vállalatba.

A 2,5 milliárd dolláros üzlettel az a célja a Volkswagennek, hogy jobb pozíciót szerezzen a fejlődő országok piacán, valamint kihasználja a Suzuki tapasztalatát a kisautók fejlesztésében.

Az autógyártók többsége a válság óta abban érdekelt, hogy minél nagyobb piaci részesedést szerezzen az ázsiai piacokon, hiszen szemben USA-val, illetve Európával ott még mindig jelentősen nő a kereslet.

A Volkswagen és a Suzuki úgy nyilatkoztak, hogy termékportfoliójukat, értékesítési hálózatukat és gyártókapacitásaikat tekintve ideálisan kiegészítik egymást, ezért közösen próbálnak szeletet hasítani a környezetbarát autók piacából - írja a New York Times.

A 19,9 százalékos részesedés-szerzésre várhatóan januárban került majd sor. A 2,5 milliárdos vételár felét a Suzuki Volkswagen részvények vásárlására fordítja majd.

A kisautók gyártásában világelsőnek számító Suzuki 35 gyáregységgel rendelkezik Japánban, továbbá Indonéziában, Indiában, Kínában, Thaiföldön és Spanyolországban. A márciusban véget ért üzleti évben 2,3 millió gépkocsit, és 3,1 millió motorkerékpárt sikerült értékesítenie.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Európa legnagyobb autógyártója, a Volkswagen 6,3 millió autót adott el 2008-ban, és világszerte 61 gyárral rendelkezik.

Múlt héten hasonló tervet lebbentett meg a francia PSA Peugeot Citroën is: várhatóan erősíteni kívánják pozícióikat Ázsiában, méghozzá Mitsubishi részvények vásárlásával.

Címkék: