Augusztusi negatív rekord: nem kellenek az új autók

Pénzcentrum2009. augusztus 4. 08:42

Az autószalonokban idén 10-15 százalékkal magasabbak a listaárak és a szállítási határidők is hosszabbak, így aztán nem is meglepő, hogy panganak az ürességtől. Az elemzők őszre sem várnak javulást.

A korábbi előrejelzésekkel ellentétben már nem 130 ezer, hanem legfeljebb 75-80 ezer új autó eladására lehet számítani 2009-ben, ami kevesebb mint fele a tavaly 174,7 ezernek. Legkorábban két év múlva éri el a piac ismét a százezres szintet.

Az év első felében 50,6 ezer új autó kelt el, júliusban 4400 kocsit helyeztek forgalomba, ami 72 százalékos zuhanást jelent az egy évvel korábbi számokhoz képest.

Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint nem meglepőek az eredmények, hiszen eddig is hasonló eredményeket produkált a piac. A lakosság most szembesült igazán a banki szigorításokkal, a párhuzamosan felvett hitelek törlesztési nehézségeivel.

Gablini szerint a szeptember még ennél is rosszabb lesz. Nagyon leszűkült a vásárlói kör, ma már csak az igazán újdonságra, valami különlegesre vágyó ügyfél megy szalonba, vagy akinek összetörték a kocsiját, és képes finanszírozni egy újat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jelentősen megnőtt ugyanakkor a használt kocsik iránti kereslet, főleg az olcsóbb, régebbi gyártásúak iránt. Azok keresik ezeket a gépjárműveket, akik képtelenek voltak törleszteni a hitelüket, visszaadták kocsijukat, de nélkülözni sem tudják az autót. Jelenleg az 1-1,5 millió forintos használt kocsik a legkeresettebbek.

Címkék: