Meglestük az Opel elektromos kisautóját - képek

Pénzcentrum2009. május 8. 12:02

A pénzügyi nehézségek ellenére az Opel úgy döntött, hogy folytatja az elektromos meghajtású városi kisautó fejlesztését. A tervek szerint 2012-ben gördülhet le az első kizárólag árammal hajtott európai autó a futószalagokról.

A gyártó a fejlesztések során elővette egy öt évvel ezelőtti tanulmányautó terveit, valamint merített a Chevrolet hasonló irányú kezdeményezéseiből is. A gyártó előre tekint és három éven belül meg kívánja valósítani az elektromos kisautót.


A legnagyobb kihívás az autó hatótávolságának növelése, mivel egyelőre ebben a tekintetben nem igazán vehetik fel a versenyt a benzines vetélytársakkal. Hosszú munka áll még a fejlesztők előtt, mivel e jelenlegi becslések szerint egy feltöltéssel 150 kilométer megtételére lesz képes a jármű.


Mivel elsősorban városi közlekedésre tervezik az autót, ez nem jelent olyan súlyos problémát, az akkumulátorok vételára annál inkább. A fejlesztők még nem tudják pontosan megmondani az alkatrész élettartamát, de egy csere mai áron körülbelül kétmillió forintba kerül, ami jelentősen megdrágítja az elektromos kisautót.


A tervezők szerint bár a méretek alapján sokan kétszemélyesnek gondolnák az autót, az elektromos Opel négyszemélyes lesz, sőt kisebb csomagok is elférnek majd a járműben. A hírek szerint amint zöld lámpát kap a gyártó, megkezdődhet a termelés, az első elektromos Opel 2012-re készülhet el (a képek forrása: motorauthority.com).

Címkék:
elektromos autó hírek,