Már az autópálya használatot is meggondolják az autósok!

Pénzcentrum2009. március 31. 14:15

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. értékesítési mutatóiból kiderül, hogy 2009 első két hónapjában az előző év hasonló időszakához képest az eladott e-matricák darabszáma és a realizált árbevétel is csökkent, amire az elmúlt 5 esztendőben nem volt példa. Az értékesítési adatok enyhe lejtmenete mellett az autópályák forgalma is némiképp visszaesett.

Az ÁAK Zrt. aktuális értékesítési adatai alapján elmondható, hogy megtörni látszik az a növekedési trend, amely az eladott e-matricák darabszámát jellemezte az elmúlt 5 évben. 2009 első két hónapjában a múlt esztendő hasonló időszakával összehasonlítva a járművezetők összességében mintegy 5 %-kal kevesebb úthasználati jogosultságot vásároltak, ami 4 %-os bevétel-visszaesést eredményezett. Ez a 2008-as 16,7 milliárd forinttal szemben 2009-ben közel 16,1 milliárd forintos bruttó összeget jelent.

A legszembetűnőbb csökkenés a havi és a heti, valamint a teherautók számára érvényes 1 napos e-matricák forgalmában tapasztalható: az elsőből 9, a másodikból 6, a harmadikból pedig 12 %-kal fogyott kevesebb az első két hónapban. A kereslet visszaesése az éves és a 4 napos úthasználati jogosultságoknál is megfigyelhető, igaz, ezeknél jóval kisebb, 2 százalékos mértékben. Az előbb felsoroltakkal szemben az éves e-matricák eladott darabszáma 1 %-kal emelkedett.

Ha kategóriánként vizsgáljuk az adatokat, kiderül, hogy a személyautókra érvényes D1-es e-matricákból 2 százalékkal, a teherautókra érvényes D2-esből 4, a D4-esből pedig 14 %-kal fogyott kevesebb. Ezzel szemben a szintén teherautókra érvényes D3-as kategóriában 18 %-kal váltottak több úthasználati jogosultságot (igaz, alacsonyabb áron).

Az értékesítési adatok csökkenése mellett az ÁAK Zrt. kezelésébe tartozó autópálya-szakaszok forgalma is ellentétes irányú változást mutat az elmúlt évek töretlen növekedési trendjéhez képest. A legnagyobb visszaesés az országon áthaladó tranzitforgalom lebonyolításában kiemelt szerepet játszó M1-es autópályán figyelhető meg, amelyen 2009. január-februárban átlagosan 5-10 %-kal közlekedett kevesebb jármű, mint az előző esztendő hasonló időszakában (egyes szakaszokon a csökkenés mértéke a 15 %-ot is elérte). Szintén jelentős, 5-10 %-os visszaesés mutatkozik az M0-s autóút déli szektorának forgalmi adataiban. Stagnálás figyelhető meg az M3-as és az M7-es autópályák esetében is, ami szintén trendfordulót jelez az évek óta tapasztalható erőteljes növekedéshez képest.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Bár az értékesítési darabszámok, az ebből realizált árbevétel és a forgalmi adatok csökkenésének okait egyelőre még vizsgálják a szakemberek, a jelenség magyarázata valószínűleg a világgazdasági válság hatásaiban is keresendő. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az eladott e-matricák darabszáma elsősorban a teherautókra érvényes kategóriákban esett vissza látványosan (ez alól kivételt egyedül a D3-as kategória képez).

Címkék: