Pénzcentrum • 2026. május 19. 15:14
A Sony több régióban is megemeli a PlayStation Plus előfizetési díjait. A drágulás az alapszintű havi csomagoknál 1 font, 1 dollár, illetve 1 euró, míg a háromhavi előfizetéseknél 3 font, 3 dollár és 3 euró lesz. A vállalat a lépést a "piaci körülményekkel" indokolta - írta meg a BBC.
Az új árak május 20-án lépnek életbe. A havi alapcsomag ára így az Egyesült Királyságban 7,99 fontra, az Egyesült Államokban 10,99 dollárra, az euróövezetben pedig 9,99 euróra emelkedik. A PlayStation közleménye szerint a drágítás – Törökország és India kivételével – nem érinti a jelenlegi előfizetőket. Az áremelés csak azokra vonatkozik, akik új előfizetést kötnek, vagy akiknek időközben megszűnik a meglévő csomagjuk. A vállalat egyelőre nem közölte, hogy a magasabb szintű csomagokat (Extra, Premium), valamint az éves előfizetéseket is érinti-e a változás.
A mostani áremelés alig néhány hónappal azután történt, hogy a Sony márciusban a PlayStation 5 konzol árát is megemelte. A hardver az Egyesült Királyságban 90 fonttal, az Egyesült Államokban pedig 100 dollárral lett drágább. A cég ezt akkor a "globális gazdasági környezet tartós nyomásával" magyarázta. A videójáték-ipar jelenleg egyszerre küzd az ellátási lánc zavaraival, valamint a memóriachipek drágulásával, amelyet a mesterséges intelligencia gyors térnyerése okoz.
A PlayStation ráadásul nem az egyetlen piaci szereplő, amelyik árat emel. A rivális Nintendo szintén májusban jelentette be, hogy a Switch 2 konzol amerikai ajánlott fogyasztói árát 449,99 dollárról 499,99 dollárra növeli, míg Európa nagy részén 469,99 euróról 499,99 euróra módosítja az árcédulát.
A közösségi médiában sok felhasználó fejezte ki a nemtetszését. Egyikük például arról írt, hogy az alapjátékoknak ingyenesnek kellene lenniük, és érthetetlen, miért kell külön fizetni az online többjátékos módért. Mások a "piaci körülmények" kifejezésen gúnyolódtak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bár a PlayStation 5 eladásai az elmúlt évben visszaestek, a Sony játékdivíziója mégis magasabb profittal számol a 2027 márciusáig tartó üzleti évben. Ezt az optimizmust elsősorban a Grand Theft Auto 6 megjelenése fűti, amely a valaha volt leggyorsabban fogyó videójátékok egyike lehet.