Komoly szigor jöhet: az EU életkor-ellenőrzést vezetne be a közösségi médiában

Pénzcentrum2026. április 17. 15:16

Bár egyre több ország lép fel a kiskorúak közösségimédia-használata ellen, a fiatal felnőttek körében az Európai Unióban továbbra is rendkívül népszerűek ezek a platformok. Eközben a tagállamok sorra dolgozzák ki a saját korlátozásaikat, az Európai Bizottság pedig egy uniós szintű életkor-ellenőrző alkalmazás bevezetésére készül - számolt be az euronews.

A legfrissebb Eurostat-adatok szerint 2025-ben a 27 uniós tagállamból 19-ben a 16-29 éves fiatalok több mint 90 százaléka használt valamilyen közösségi médiát. A legmagasabb arányt Ciprus, Csehország, Dánia és Finnország esetében mérték, míg a lista végén Olaszország, Németország és Luxemburg állt.

Miután Ausztrália tavaly decemberben betiltotta a közösségi média használatát a 16 év alattiak számára, az európai országok is elkezdték kidolgozni a saját korlátozásaikat. Franciaországban a képviselők már megszavazták a 15 év alattiak hozzáférésének letiltását. Emmanuel Macron elnök a tervek szerint szeptemberben lépteti életbe a szabályozást. Szlovénia és Portugália szintén törvénytervezetet készített. Előbbi a 15, utóbbi a 16 év alattiakra vonatkoztatná a tilalmat. A portugál szabályozás az Instagramra, a Facebookra és a TikTokra terjedne ki, de nem érintené például a WhatsAppot. Emellett legalább nyolc további tagállam dolgozik hasonló intézkedéseken. Németországban a kormánypárt a 14 év alattiak kitiltásáról fogadott el határozatot.

Egyedül Észtország áll nyíltan szemben a tiltás gondolatával. Kristina Kallas észt oktatási miniszter szerint ez a megközelítés nem oldja meg a problémákat, mivel a gyerekek úgyis gyorsan megtalálják a módját a korlátozások megkerülésének.

Az Európai Unió egyelőre nem tervez egységes, összeurópai közösségimédia-tilalmat a gyermekek számára, ugyanakkor lépéseket tesz az online biztonság erősítése érdekében. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke április 15-én jelentette be, hogy hamarosan elérhető lesz egy európai életkor-ellenőrző alkalmazás. A program mobiltelefonon és számítógépen egyaránt működik majd. A felhasználóknak az útlevelüket vagy a személyi igazolványukat kell feltölteniük ahhoz, hogy anonim módon igazolhassák az életkorukat az online platformokra történő belépéskor.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A rendszer az úgynevezett zéró tudású bizonyítás (zero-knowledge proof) technológiáján alapul. Ennek köszönhetően a felhasználók anélkül igazolhatják az életkorukat, hogy a személyes adataikat megosztanák a platformokkal. Jelenleg hét tagállam - Franciaország, Dánia, Görögország, Olaszország, Spanyolország, Ciprus és Írország - teszteli az alkalmazást, és tervezi annak integrálását a saját nemzeti digitális személyazonossági tárcájába.

Pénzcentrum kutatás a mesterséges intelligenciáról!

A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem közös kutatásra arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen a kapcsolata jelenleg az embereknek a mesterséges intelligenciához, mire használják, mire nem használják, és hogy milyen attitűddel közelítenek hozzá. Töltsd ki te is a teljesen anonim kutatásunk.

Címkék:
gyerekek, tech, internet, adatvédelem, európai unió, európai bizottság, szabályozás, tiltás, alkalmazás, közösségi média, ursula von der leyen,