Rengeteg boltban okoz gondot a húszezres

Pénzcentrum2013. szeptember 12. 12:04

2013 augusztusában újra megvizsgálták, hogy a budapesti üzletek milyen arányban tudják váltani a húszezer forintos címletet. Amint a kutatásból kiderült, ma felkészültebbek a kereskedők a nagy címletű készpénz kezelésére, mint 2010-ben, az előző kutatás idején, ám a húszezresek váltása továbbra is számottevő problémát jelent a kisboltokban. Ezzel egy időben a kártyaelfogadás aránya is nőtt a felmérésben szereplő boltok körében.

"Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy bár sok pénz volt nálunk nagy címletű bankjegy formájában, mégsem tudtunk fizetni egy-egy kiskereskedőnél, mert nem volt elég váltópénz" - mondja Sisa-Molnár Anikó, a MasterCard Marketing Menedzsere, aki kiemelte: "a hasonló élmények sokunkat ráébresztenek arra, hogy az elméletileg mindenhol elfogadott készpénz sem mindenható, sőt nagyon is korlátozott a használata."

A vizsgálat során kiderült, hogy a megkérdezett budapesti kiskereskedők több mint egy harmadánál (32%) komoly problémát jelent a nagy címletű készpénz. Az üzletek 23 százalékában a kereskedő el is áll az üzlettől, ha húszezrest kell váltania, a maradék 9 százalék pedig a szomszéd üzletbe megy vagy küldi a vásárlót apróért.

Mindez a három évvel ezelőtti állapothoz képest némi javulást mutat. 2010 nyarán ugyanis a vizsgált fővárosi üzletek 45 százalékában jelentett komoly problémát a húszezres olyannyira, hogy 36 százalékukban nem is sikerült a vásárlás: váltópénz illetve kártyaelfogadás híján a tesztelők nem vihették el a kiválasztott árut.

"A próbavásárlások tanúsága szerint tehát a 2010-es szint mintegy háromnegyedére csökkent azoknak a boltoknak az aránya, ahol a próbavásárlás során a nagy címlettel nem tudtunk fizetni. A javulás két okra vezethető vissza: az egyik ok, hogy a kereskedők valóban felkészültebbek a húszezer forintos beváltására. Ennél fontosabb viszont, hogy mára a kártyaelfogadás is többeknél vált lehetségessé, így van "b-terv", még akkor is, ha nincs elég váltópénz a kasszában. Jelenleg a kutatásban részt vevő budapesti kisboltok 30 százalékban fogadnak el kártyát, ami 10 százalékos javulás a három évvel ezelőtti állapothoz képest" - mondta el Sisa-Molnár Anikó, aki hozzátette: "a kereskedők közül egyre többen látják be, hogy a kártyával fizető ügyfelek jelentős aránya miatt ma már megéri terminált tartani az üzletben. Főként igaz ez azóta, hogy a tranzakciós illeték a készpénzhez jutást teszi költségesebbé a fogyasztóknak, így sokan eleve kártyával szeretnének fizetni".

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Közel kilencmilliós számmal ma Magyarországon is a legelterjedtebb készpénzkímélő fizetőeszköz a bankkártya. Ezt a kártyabirtokosok ma már gyakran használják bolti vásárlásra, segítségével forintra pontos összeget fizetnek, így a kereskedőket és önmagukat is megkímélik a visszajáró aprópénz kezelésének, tárolásának nyűgétől.

 

Címkék:
mastercard, tech, bankkártya,