Irodalmi Nobel-díj 2025: idén újra magyar lehet a kitüntetett – több száz milliót zsebelhet be vele

Pénzcentrum2025. október 8. 14:30

Holnap adják át a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, és a nemzetközi irodalmi sajtó szerint egy magyar lehet az egyik legnagyobb esélyese a rangos elismerésnek.

A Nobel-díjak Alfred Nobel 1895-ös végrendelete alapján jöttek létre azzal a céllal, hogy “az emberiség javára” újítók, gondolkodók, alkotók munkáját nyilvánítsák elismerésre méltónak. Magyarország népességét tekintve viszonylag kicsi országként kiemelkedő eredményeket tud felmutatni a Nobel-díjak terén. Ezt többféleképpen lehet mérni, de általános közvélekedés szerint lakosságarányosan az egyik legsikeresebb nemzetként tartják számon Magyarországot.

Tény ugyanakkor, hogy sok magyar Nobel-díjas – különösen a 20. század első felében – külföldön dolgozott, emigrációban folytatta munkáját vagy nemzetközi intézményekben tevékenykedett. Tehát nem feltétlenül a magyarországi kutatóhálózatból indult karrierjük volt a kiindulópontjuk, de szellemi háttérük, képzettségük, alap- és középiskolai képzésük sokszor magyar intézményekhez kötődik.

A közelmúltban is két kiemelkedő magyar tudós kapott Nobel-díjat:

  • Karikó Katalin (orvosi-élettani Nobel) az mRNS-technológia alkalmazásának alapvető felfedezéséért, mely nélkül a COVID-vakcinák fejlesztése késleltetve jutott volna csak sikerre.
  • Krausz Ferenc (fizikai Nobel) az attoszekundumos fényimpulzusok előállítására alkalmas módszerekért, amelyek lehetővé teszik az elektronok mozgásának vizsgálatát atomméretekben. 

Az, hogy újra magyarok kerüljenek fel az esélyesek közé, izgalmas nemzeti várakozásokat generál. S miért különösen aktuális ez most? Mert holnap kerül sor a 2025-ös irodalmi Nobel-díj bejelentésére, és sok külföldi szakértő szerint Krasznahorkai László az egyik legkomolyabb esélyes.

A 2025-ös irodalmi Nobel-díj: tudnivalók és esélylatolgatás

  • A 2025. évi irodalmi Nobel-díj bejelentése 2025. október 9-én lesz, magyar idő szerint a kora délutáni órákban várható a döntés. Az ünnepélyes átadási ceremónia pedig majd december 10-én, Stockholmban történik, mint minden Nobel-díj esetén (kivéve a Békedíjat, amely Oslo-ban kerül átadásra). 
  • A Svéd Királyi Akadémia dönt az irodalmi Nobel-díjról, titkos szavazással: egy jelöltnek több mint a leadott szavazatok felét kell elnyernie a díjhoz.
  • A jelölési folyamat szintén titkos, és az információk – nominálók és jelöltek listái – csak 50 év múlva válnak nyilvánossá. 

Pénzdíjazás, jutalom

Az irodalmi Nobel-díj ugyanabban a pénzügyi keretben mozog, mint a többi Nobel-díj (kémia, fizika, orvosi, közgazdaságtan), azaz a díjak összege az adott évben meghatározott svéd koronában vehető át. Az alapösszeg egyébként 2023-ban emelkedett 10 millióról 11 millió svéd koronára, ami kb. 368 millió forintnak felel meg.

Fő esélyesek, magyar kilátások

Az irodalmi Nobel-díj esetében az esélylatolgatás különösen népszerű: irodalmi kritikusok, szakértők, fogadóirodák mind tesznek jóslatokat. Ugyanakkor hivatalos információk ritkán szivárognak ki (a titkosság miatt), így sok spekuláció is megjelenik.

A fogadóirodák és esélylisták gyakran Jon Fosse nevét emelik ki nagy esélyesként. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Bár a különböző oldalakon eltérhet a sorrend, Krasznahorkai László mindenhol szerepel a top 3-ban: a Nicer Odds oldalán például 6/1 arányban fogadtak rá. A Sátántangó szerzője mostanában nemzetközi szinten is nagyot fut: Herscht 07769 című regényét az osztrákok és a svédek is elismerték, és egy rangos angol irodalmi díj rövidlistájára is felkerült. Továbbá Nádas Péter is időről időre felmerül az esélyes szerzők között, de kevésbé stabilan, mint Krasznahorkai. 

Jelenleg másodikként jegyzik, az élbolyban Amitav Ghosh, Gerald Murnane, Murakami Haruki, Thomas Pynchon, Can Xue, Mircea Cartarescu és ebben a pillanatban tizenhatodikként Nádas Péter is szerepel a listán.

Thomas Pynchon, a Súlyszivárvány című kultkönyv szerzőjének nevével egyébként már több olvasó is találkozhatott a Pénzcentrumon, hiszen az ő művének első (és egyetlen) kiadása is azon rendkívül értékes darabok között van, amelyért 1-1 megszállott magyar gyűjtő akár 40 ezer forintot is hajlandó kifizetni.

A Nobel-díjak hírneve és rangja tehát ma is rendkívüli: kitüntetettnek lenni nemcsak anyagi elismerést, hanem világméretű hírnevet és történelmi jelentőséget is jelent.

Holnap délután derül ki, hogy a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat kinek ítéli oda a Svéd Akadémia.

Címkék:
könyv, magyarország, díj, szórakozás, elismerés, író, könyvek, nobel-díj, irodalom, krasznahorkai lászló, nádas péter, irodalmi nobel, irodalmi nobel-díj,