Kipakolt Litkai Gergely: így kerestek tízmillókat a sztárhumoristák

Pénzcentrum2023. június 17. 10:01

Bár nagyon komoly anyagi lehetőségekhez jutnak a közmédián szereplő Fábry Sándorék, még mindig Bödőcs Tibor keres a legjobban a magyar humoristák közül, de Fábry is Litkai Gergely is rengeteget keresett tavaly– derült ki a Forbes éves összeállításából. A Blikk megkereste az utóbbi humoristát, hogy érdeklődjön ennek okairól.

A legsikeresebb és legjobban kereső humorista a Forbes listája szerint Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán és Litkai Gergely volt a nemrég közölt céges beszámolók szerint. Közülük Bödőcs árbevétele tavaly visszaesett ugyan (az egy évvel korábbi 118 millió 668 ezerről 92 millió 430 ezer forintra), de így sem panaszkodhat, a mérlegfőösszege ugyanis majdnem eléri a félmilliárd forintot.

Fábry Sándor két cégével közel hatszázmillió forintos árbevételt ért el tavaly, de Nacsa Olivér is százmillió fölötti árbevételt tudhatott a magáénak. Kőhalmi Zoltán az előző évhez képest majdnem duplázott – nyolcvanmilliós bevételt produkált –, amiként kis híján Litkai Gergely: ő 68 milliót könyvelhetett el.

Érdekes jelenség, hogy amikor válság van – mondjuk Covid, gazdasági válság vagy komoly infláció – az emberek mindig a humorhoz menekülnek. Erre valahogy mindig szükség van, mert egy kicsit kiszakít mindenkit a negatív hangulatból. Némileg olyanok vagyunk, mint a vészkijárat

- árulta el a sikeres év okairól a bulvárlapnak Litkai Gergely.

Címkék:
válság, lista, legjobb, árbevétel, bödőcs tibor, kőhalmi zoltán, humorista,