Egészségi állapotáról vallott Gálvölgyi János: végre tisztázta, hogy is van most

Pénzcentrum2023. május 29. 09:01

Mint mondta: nincs annyi szeretet a világon, amennyit ő kapott, ahányan szorítottak érte.

Néhány mondat erejéig élő interjút adott az ATV Heti Napló című műsorának Gálvölgyi János. A színészt, mint elmondta, már hazaengedték a kórházból, így a héten otthon, családja körében ünnepelhette hetvenötödik születésnapját.

Az ATV-nek a legendás színész, parodista azt mondta: fizikailag egyre jobban van, de a hangja még azért "nem az igazi". Hozzátette, hogy mihamarabb szeretne visszaadni valamit a közönségnek abból a szeretetből, amit addig kapott, míg kórházban volt.

Nincs a világon annyi szeretet, amennyit én kaptam a betegségem alatt

- fogalmazott Gálvölgyi János.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

borítókép: Soós Lajos, MTI/MTVA 

Címkék:
egészség, kórház, mentők, hírek, betegség, szórakozás, gyógyulás, ápolás, atv, gálvölgyi jános,