Kérdéses az angol sztár sorsa a vébén: Tuchel bekeményített, senkinek nincs bérelt helye a vb-keretben

Pénzcentrum2026. június 8. 19:53

Thomas Tuchel, az angol válogatott szövetségi kapitánya szerint Jude Bellinghamnek meg kell küzdenie a kezdőcsapatba kerülésért a világbajnokságon, mivel tizennégy-tizenöt olyan labdarúgó áll a rendelkezésére, aki esélyes a kezdő tagságra - írta a BBC Sport.

A Real Madrid középpályása Thomas Tuchel tavaly januári kinevezése óta mindössze négyszer szerepelt a kezdő tizenegyben, további három alkalommal pedig csereként lépett pályára. Tuchel helyette inkább az Aston Villa játékosát, Morgan Rogerst részesítette előnyben, aki a tizenhárom mérkőzésből tizenkettőn lehetőséget kapott, és az egyetlen olyan labdarúgó volt, aki mind a nyolc világbajnoki selejtezőn pályára lépett.

Bellingham a 2024-es Európa-bajnokságon még nélkülözhetetlen tagja volt a keretnek, hiszen mind a hét mérkőzésen kezdőként kapott szerepet, és mindössze 29 percet mulasztott. Tuchel érkezésével azonban gyökeresen megváltozott a helyzete. A 22 éves játékos tavaly szeptemberben vállsérülés miatt hagyott ki két selejtezőt, októberben pedig egyáltalán nem kapott meghívót a nemzeti csapatba. Novemberben ugyan visszatért, de márciusban egy elhúzódó combizomhúzódás miatt ismét távol maradni kényszerült a felkészülési mérkőzésektől.

Tuchel és Bellingham kapcsolatát korábban több vita is beárnyékolta. A szövetségi kapitány tavaly júniusban, a Szenegál elleni vereséget követően elfogadhatatlannak nevezte Bellingham pályán tanúsított viselkedését, bár később elnézést kért a kijelentésért. Novemberben pedig az Albánia elleni selejtezőn történt lecserélése utáni reakciója miatt jelezte a szakvezető, hogy górcső alá veszi a játékos magatartását.

A szombati, Új-Zéland elleni 1–0-s felkészülési mérkőzésen Tuchel elégedett volt Bellingham teljesítményével. A középpályás a félidőben állt be csereként, sőt a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. Tuchel szerint Bellingham ideális állapotban várja a tornát, hiszen friss, motivált, és jó formában tért vissza a sérüléséből, még ha ez a kényszerpihenő a Real Madrid számára a lehető legrosszabbkor jött is a Bajnokok Ligája és a spanyol bajnokság hajrájában.

Anglia
Piaci érték: 1 363,20M €
Edző: Thomas Tuchel
Bajnokság: FIFA World Cup
Adatlap létrehozva: 2026.06.08.
Címkék:
foci, sport, labdarúgás, sérülés, világbajnokság, bajnokok ligája, real madrid, vb 2026, vb-selejtezők, angol válogatott, aston villa,