Pénzcentrum • 2026. július 21. 10:30
Bár az idei évet a korábbiaknál visszafogottabb kereslet jellemzi, és Budapesten stagnálnak a legnépszerűbb kisebb lakások és a szobák bérleti díjai, a vidéki egyetemvárosokban további drágulás tapasztalható.
A csütörtöki felsőoktatási ponthatárhirdetés előtt hivatalosan is megkezdődött az albérletpiaci főszezon. Az ingatlan.com adatai szerint a kiadó lakások iránti érdeklődés idén elmarad az elmúlt években megszokott szinttől. Július első felében 75 ezer telefonos megkeresés érkezett, ami éves szinten négyszázalékos visszaesést jelent, és egyben az elmúlt öt év legalacsonyabb szezonkezdő mutatója.
Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője kiemelte, hogy a mérsékeltebb érdeklődés hátterében elsősorban az első lakásvásárlókat segítő Otthon Start Program áll, amely jelentős keresletet vont el a bérleti piacról. Mivel ez a hatás tartósnak bizonyult, a nyári hónapokban sem várható robbanásszerű roham.
A visszafogottabb kereslet a fővárosi árakon is meglátszik. Budapesten egy kiadó szoba havi medián bérleti díja 110 ezer forint, míg a legfeljebb 40 négyzetméteres garzonlakásoké 200 ezer forint, ami megegyezik az egy évvel ezelőtti szinttel. A teljes fővárosi piacot vizsgálva a társasházi lakások bérleti díjának mediánja ráadásul 270 ezer forintról 260 ezer forintra csökkent. A szakértő szerint a nagyobb alapterületű ingatlanok bérleti díjának mérséklődése miatt a diákoknak anyagilag kedvezőbb megoldás lehet, ha többen fognak össze, és közösen bérelnek egy tágasabb lakást ahelyett, hogy különálló garzonokba költöznének.
A vidéki vármegyeszékhelyeken ugyanakkor felfelé mozdultak el az árak, ahol a legfeljebb 40 négyzetméteres lakások bérleti díjának mediánja egy év alatt 120 ezerről 130 ezer forintra emelkedett. A nagyobb egyetemvárosok közül a garzonok piacán Debrecen bizonyult a legdrágábbnak a maga 170 ezer forintos havi bérleti díjával. Ezt követi Szeged 160 ezer, majd Győr és Székesfehérvár 150 ezer forinttal. Jóval kedvezőbb áron lehet önálló lakást találni Pécsen, ahol 140 ezer, valamint Miskolcon, ahol 110 ezer forint a medián bérleti díj.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Aki a legolcsóbb megoldást, vagyis a szobabérlést választja, Kaposváron már havi 40 ezer, Egerben és Nyíregyházán 50 ezer, Miskolcon pedig 55 ezer forintból is fedezheti a lakhatását. Érdekesség, hogy a szobák esetében nem a hajdúsági vármegyeszékhely a legdrágább, hiszen ott átlagosan 69 ezer forintba kerül egy hónap, hanem Győr, Veszprém és Székesfehérvár, ahol 90 és 99 ezer forint között alakulnak a havi bérleti díjak.