Pénzcentrum • 2026. július 19. 10:32
A Velencei-tó drámaian alacsony vízállása miatt szinte teljesen leállt a helyi ingatlanpiac, a kereslet visszaesett, az eladók pedig rendkívül nehezen találnak vevőt az ingatlanokra. A válsághelyzet ugyanakkor kiváló lehetőséget teremthet azoknak a vásárlóknak és befektetőknek, akik bíznak a vízszint jövőbeli rendeződésében, és a jelenlegi piaci megtorpanást kihasználva próbálnak kedvező áron ingatlanhoz jutni.
A nyári hőségben lehangoló látvány fogadja a tópartra érkezőket, ugyanis a meder sok helyen kiszáradt és iszapos, a víz eléréséhez sokat kell gyalogolni, a strandok pedig konganak az ürességtől. Ez a környezeti probléma a helyi ingatlanpiacra is rányomta a bélyegét. Kernusz Viktória ingatlanközvetítő a Blikk érdeklődésére elmondta: a fagyos hangulat miatt az adásvételek jelentősen lelassultak, egy nagyobb velencei családi házat például csak komoly kompromisszumok árán, egy év alatt sikerült értékesíteni.
Az ingatlanfejlesztők is megérzik a megtorpanást, hiszen egy épülő, negyvenlakásos társasház lakásai iránt egyelőre senki sem érdeklődik, miközben a helyiek is egyre több félbehagyott építkezést látnak a környéken. A tóhoz nosztalgiából érkező látogatók, megdöbbentek a szárazzá vált meder láttán. Mégis: sokak szerint befektetőként érdemes lehet most, a nyomott árak idején lépni, vagy kivárni a piac további árcsökkenését.
A kereslet megcsappanása ellenére a tulajdonosok egyelőre nem kezdték el tömegesen kiárusítani az ingatlanjaikat. Ennek fő oka a kedvező elhelyezkedés, hiszen a Velencei-tó térsége lényegében Budapest és Székesfehérvár elővárosává vált.
Míg a fővárosban másfél millió, Fehérváron pedig egymillió forint körül alakulnak az átlagos négyzetméterárak, addig Agárd és Gárdony térségében a medián négyzetméterár 800 ezer forint körül alakul.
Eközben a vevői kör összetétele átrendeződött: míg a Balatonnál továbbra is a befektetési célú vásárlók dominálnak, a Velencei-tónál idén jellemzően lakhatási céllal - első lakás vásárlása vagy a generációk különválása miatt - érkeznek a vevők.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a piacot jelenleg a remény tartja életben, a vásárlók és a tulajdonosok ugyanis bíznak a vízpótlásban, valamint abban, hogy az állam megmenti a tavat.
Több irányból is erős volt a hátszél
A Pénzcentrumnak nemrég nyilatkozó Futó Péter, a Zenga vezető elemzője szerint a Velencei-tó körüli ingatlanpiac az elmúlt években több irányból is erős hátszelet kapott. A térség egyszerre profitált a budapesti agglomeráció terjeszkedéséből, a belföldi turizmus élénküléséből és abból, hogy a vízparti, illetve vízközeli ingatlanok iránt tartósan magas maradt a kereslet.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A mostani vízszintproblémák és a korábbi extrém alacsony vízállások azonban egyre élesebben vetik fel a kérdést: meddig tudja a piac zárójelbe tenni a tó ökológiai kockázatait. A szakember úgy látja, egyelőre nem beszélhetünk látványos áresésről vagy pánikszerű korrekcióról.
A tóparti ingatlanok hirdetési áraiban nem történt olyan mértékű korrekció, amely tükrözné egy tartós ökológiai probléma kockázatát
- fogalmazott Futó Péter. Szerinte ennek legfőbb oka, hogy a vevők és az eladók jelenleg inkább átmeneti problémaként tekintenek a Velencei-tó vízszintjével kapcsolatos helyzetre, nem pedig olyan tartós változásként, amely alapjaiban írná át a térség ingatlanpiaci értékét.
Ha tehát a víz ismét megtölti a medret, a most megvásárolt ingatlanok értéke a jövőben jelentősen megugorhat.