Váratlan fordulat az ingatlanpiacon: hátat fordítanak a fővárosnak a vevők, ezen a területen indulhat meg az óriási roham

Pénzcentrum2026. április 1. 08:32

Az év eleji élénkülés után március közepétől ismét lassulni kezdett a lakáspiaci kereslet a zenga.hu legfrissebb, márciusi adatai szerint, ami azt jelzi, hogy a tavaly megfigyelt hullámzó trend 2026-ban is folytatódik. A január–februári lendület megtorpant, és bár nem beszélhetünk drasztikus visszaesésről, a piac egyértelműen visszavett a tempóból.

A főváros és a vidék közti különbségek továbbra is markánsan jelen vannak. Az év elején tapasztalt mintázat nem változott, a vidéki piac aktívabb, míg Budapest iránt mérsékeltebb az érdeklődés. Ennek egyik oka, hogy a vásárlói preferenciák átalakultak. Egy éve még az aktívabb befektetési célú vásárlók jelentős része a fővárosban keresett ingatlant, most viszont egyre többen saját célra, vidéken nézelődnek.

„A keresleti szerkezetben még mindig a családi házak dominálnak, az idei első negyedévben az érdeklődések 67 százaléka ilyen típusú ingatlanokra irányult, ugyanez egy évvel ezelőtt még csak 49 százalék volt, ami jól mutatja, hogy a vásárlók számára továbbra is fontos szempont a nagyobb tér, a kertkapcsolat és az élhetőbb lakókörnyezet, amelyet megfizethetőbb áron inkább a vidéki ingatlanpiacon találnak” – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

Lassuló kereslet, bővülő kínálat

Az idei első negyedévben a kereslet 4 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest, miközben a kínálat 6 százalékkal bővült. Ez a kettős hatás – csökkenő kereslet és növekvő kínálat – tovább enyhítheti az árak emelkedésének ütemét, különösen azokban a térségekben, ahol tavaly kiemelkedő drágulás volt tapasztalható.

„Ilyen, átlag felett dráguló térség volt például Budapest, Baranya és Csongrád-Csanád vármegye, ahol most a keresletben érdemi visszaesés tapasztalható. Ezzel szemben azokban a térségekben, ahol kisebb volt a drágulás – például Somogy, Zala – vagy bőven átlag alattiak az árak – például Nógrád – látványosan nőtt az ingatlanérdeklődések száma. Ez arra utal, hogy a vásárlók árérzékenysége erősödött, és egyre inkább az átlagnál olcsóbb vagy az átlagosnál kisebb ütemben dráguló régiók felé fordulnak” – tette hozzá Futó Péter.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Állapot szerint vegyes a kép

Az ingatlanok állapota szerinti preferenciák megoszlanak. A legtöbben jó állapotú lakásokat keresnek, de a felújítandó, az átlagos állapotú és a már felújított ingatlanok iránti érdeklődés is közel azonos arányt mutat. Érdekes módon az újszerű és új építésű ingatlanok iránt valamivel alacsonyabb a kereslet, bár ez részben a korlátozott kínálattal is magyarázható. Az új építésű projektek kínálatában ugyanakkor már látható a bővülés, ami a következő hónapokban változást hozhat ebben. Összességében tehát az év eleji fellendülés megtörni látszik, de az Otthon Start program a vidéki piacnak még mindig adhat egy lendületet.

Címkék:
otthon, lakás, Budapest, árak, lakáspiac, ingatlanpiac, vidék, ingatlanárak, otthon start,