Új korszak jön a lakáspiacon: ennyiért vehetsz használt vagy új lakást pár éven belül

Pénzcentrum2025. november 6. 11:59

Októberben jelentősen lassult a lakásárak növekedése Magyarországon. Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint a havi drágulás üteme 1,5 százalékra esett vissza a szeptemberi 2,8 százalékról, vagyis közel felére csökkent. Az éves áremelkedés is mérséklődött, 17,1 százalékról 15,9 százalékra.

A lakásdrágulás lassulása elsősorban a kínálat bővülésével és a kereslet mérséklődésével magyarázható. A szakértők szerint az év végéig már nem várható érdemi áremelkedés, mivel a piaci szereplők beárazták az Otthon Start Program kedvező hitellehetőségeit.

Budapesten november elején 1,49 millió forint volt a használt társasházi lakások átlagos négyzetméterára, ami két hónap alatt 2,2 százalékos drágulást jelent. Ugyanakkor az emelkedés üteme a korábbi időszakhoz képest több mint a felére esett vissza. A szakértők szerint a fővárosi lakásárakat mostanra gyakorlatilag megfogta az 1,5 millió forintos négyzetméterár-szint, ami természetes korlátot jelent a további drágulásnak.

A budapesti kerületek között továbbra is nagy a különbség. Az V. kerületben 2 millió, az I. és XII. kerületben 1,8 millió forint körül alakul a medián négyzetméterár, míg a peremkerületekben akár harmadáron is lehet ingatlant vásárolni: a XXIII. kerületben 800 ezer, a XVIII.-ban 900 ezer, a XVI.-ban pedig körülbelül 1 millió forint az átlag.

A vármegyeszékhelyek közül Debrecen vezeti az árlistát, 998 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. Győrben és Szegeden 900–950 ezer forint között mozognak az árak, Salgótarjánban viszont mindössze 300 ezer forintért kínálják a használt lakások négyzetméterét.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szakértők szerint a következő fordulat 2026-ban jöhet el, amikor megjelennek a piacon az Otthon Start Program keretében épülő új lakások. Ezek több településen hasonló áron kerülhetnek piacra, mint a jó állapotú használt ingatlanok, ami újra átrendezheti az árakat.

Címkék:
otthon, lakáshitel, Budapest, lakáspiac, október, ingatlanpiac, áremelkedés, lakásár, használt lakás, négyzetméterár, ingatlan.com, lakásárak, otthon start,