Pénzcentrum • 2025. augusztus 19. 19:02
Július 3-án e-mailben értesítette ügyfeleit a Revolut, hogy a személyes szerződési feltételek módosításokon mennek át. Ezek a változások 2025. szeptember 4-én lépnek hatályba, és céljuk, hogy átláthatóbbá tegyék a szabályokat, valamint jobban tükrözzék a mindennapi működésünket, különösen akkor, ha rendszereinkben vagy technológiánkban változás történik.
Az egyik legfontosabb újítás az úgynevezett „okosabb beszedési megbízás”. Ennek köszönhetően, ha a kiválasztott devizanemben nincs elegendő pénz a számlán, a rendszer automatikusan megvizsgálja a többi egyenleget is, és a megfelelő devizában teljesíti a fizetést. Így elkerülhető, hogy a tranzakció meghiúsuljon. A folyamat során a normál átváltási árfolyamok érvényesek, díjat nem számítunk fel, és az átváltás nem számít bele a megszokott átváltási limitekbe.
A változtatások között szerepel az is, hogy mostantól kínai jüant (CNY) is tarthatnak ügyfeleink a számlájukon, ami tovább bővíti a használható devizanemek körét. Ezen túl pontosítottuk a feltételeket arra vonatkozóan, hogy a helyi hatóságok adott esetben elrendelhetik a számla felfüggesztését vagy lezárását, amit nekünk kötelezően végre kell hajtanunk.
A jövőben minden személyes szerződési feltételt érintő változásról legalább két hónappal korábban értesítést küldünk. Ez nagyobb kiszámíthatóságot biztosít, és elegendő időt ad arra, hogy az ügyfelek megismerhessék és átgondolhassák a módosításokat. A termékek elnevezése is pontosabb lett: a korábbi Rugalmas Számlák mostantól Rugalmas Pénzpiaci Alapok néven szerepelnek, amelyeket a Revolut Securities Europe UAB biztosít.
A frissítések részeként módosítottuk a Litván Nemzeti Bank címét is, amelyhez peren kívüli vitarendezés esetén fordulhatnak az ügyfelek, és hozzáadtunk egy hivatkozást a "Hozzáférhetőségi nyilatkozathoz".
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha valaki egyetért a változásokkal, nincs szükség további lépésre, a számla használata zavartalanul folytatható. Amennyiben azonban valaki nem ért egyet az új feltételekkel, lehetősége van 2025. szeptember 4-ig ingyenesen megszüntetni a számláját.