Szabályosan menekülnek ezekből városokból, falvakból a magyarok: a pénz sem tartja vissza őket

Pénzcentrum2024. március 29. 06:28

Az elmúlt években egyik válság jött a másik után. A rezsiválság, a horrorinfláció, a magas lakáshitel kamatok - csak hogy néhány közelmúltbeli faktort említsünk - elvették a magyar családok kedvét az otthonteremtéstől. Bár idén már a babaváró hitel is csak jóval szűkebb réteg számára érhető el, 2024-ben új lendületet adhat a családik otthonteremtési kedvezmény (CSOK) átalakítása, a "városi csok" megszüntetése, a "falusi csok" újrakalibrálása és a Csok Plusz hitel bevezetése. A falusi csok 2024-től 2631 településen érhető el, de nem mindegyik faluba lehet érdemes odaköltözni. A Pénzcentrum most annak járt utána, mely falusi csokos települések voltak az elmúlt évek sztárjai, és hol tűnik megállíthatatlannak az elnéptelenedés a támogatás ellenére is.

A Pénzcentrum friss lakossági számadatokon alapuló cikksorozatában eddig már foglalkoztunk azzal, hogy melyek Magyarország slágertelepülései, ahová az elmúlt években a legtöbben költözhettek, illetve melyek a leginkább elnéptelenedő falvak, városok. Már azt is megvizsgáltuk, mi a helyzet az egyik legfrekventáltabb régiónkban, a Balaton környékén, illetve górcső alá vettük a budapesti agglomerációt is. Jelen cikkünkben pedig azt vizsgáljuk, hogy milyen mértékben változott településenként az állandó lakosságszám azokon a helyeken, ahol fel lehet venni a falusi csokot 2024-ben. Ez jó támpont lehet azok számára, akik vidéken keresik lakóhelyüket: ahol ugrásszerűen nő a lakosok száma, ott bizonyára sok a beköltöző, sokan találják vonzónak lakóhelyként azt a települést. Ahol pedig nagy mértékű csökkenés látszik, onnan valószínűleg inkább elköltöznek a lakók, ha megtehetik. 

A friss falusi csok listán számos olyan települést találunk, ahol az elmúlt egy, illetve 5 év során ugrásszerűen nőtt a lakosok száma. Ugyanakkor az is látható, hogy rengeteg a kis falu, ahol látszólag megállíthatatlan az elnéptelenedés. A Belügyminisztérium friss lakossági statisztikái alapján amíg 2023. január 1-től 2024. január 1-ig országosan és Budapesten 0,4, a városokban 0,6 százalékkal csökkent a lakosságszám, a falvakban elenyésző csökkenés mutatkozott. 2019-hez képest pedig az országban 1,8, a fővárosban 3,7 százalékkal csökkent az állandó lakosok száma, míg a községeké és nagyközségeké 1 százalékkal nőtt.

Azt fontos előre kiemelni, hogy a lakosságszám változás önmagában nem pusztán a beköltözőket és elköltözőket mutatja, hanem a születések és halálozások is befolyásolják az adatokat. Viszont a kiugró növekedések, csökkenések mögött feltehetően nemcsak a helyi népesség gyarapodása vagy fogyása áll, hanem a vándorlásnak is fontos szerepe van ebben. Azt nem állítjuk, hogy a lakosságszám változása egy az egyben a költözőkkel lenne azonosítható, azonban ahol nagy arányban emelkedik a lakosok száma, valószínűsítjük, hogy kedvelt lakóhelyről van szó. A számokat ennek tükrében érdemes értelmezni. 

Azt gondolhatnánk, hogy a falusi csok szinte mindenhol elérhető falun, ez azonban tévedés. Az országban 2807 község és nagyközség található 2024-ben, valamint 94 olyan város is akad, ahol az állandó lakosság nem haladja meg az 5000 főt. A falusi csok pedig 2631 településen érhető el, köztük 86 városban. 236 községben és 26 nagyközségben pedig nem lehet igényelni a falusi csokot. Ráadásul hiába elérhető 2631 településen, nem mindenhol éri meg mindenkinek felvenni. Sok ugyanis a listában szereplők közül az elnéptelenedő, ürességtől kongó község, szellemfalu.

Aki olvasta cikksorozatunk korábbi részeit, annak egyáltalán nem lesz meglepő, hogy a falusi csokos települések ranglistáján dominálnak az apró- és törpefalvak. Ez azért alakulhat így, mert ha az állandó lakók számának aránya alapján listázunk, egy 100 fő alatti lakosú településen az 5-10 fős különbség is nagynak számít. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy ettől függetlenül még mindig jobban mutatja a települések népszerűségét az arányos növekedés, hiszen az ilyen apró községek esetében az a néhány fő, amivel nőni tudnak, valóban nagy eredmény. Mindenesetre számítási módszerből adódó anomália kiszűrése érdekében a későbbiekben az 1000 fő feletti lakosságszámú települések TOP50-es listáját is elkészítettük.

Az egy év alatt végbement növekedést mutató lista első helyén Mezőörs áll, ami nem is olyan picike és 31 százalékkal nőtt a lakók száma 2023-ról 2024-re. Azonban ezt pedig egy nyilvántartási hiba kiigazítása okozta: 2022 őszén derült ki, hogy az 1989-ben elvileg Pérhez csatolt Mindszentpuszta területátcsatolása nem történt meg, így az önkormányzatoknak és a hivataloknak rendezniük kellett ezt a helyzetet. Így nemrég óta Mindszentpuszta ismét Mezőörshöz tartozik a nyilvántartások szerint is. Ha megnézzük a belügyi adatbázist, Pér lakossága 233 fővel csökkent 2023-ról 2024-re, Mezőörsé pedig 298 fővel növekedett. A kiugró növekedés tehát jórészt az átsorolás hatása lehet.

Ha az 5 éves változást mutató listát nézzük, látható, hogy ugyancsak Mezőörs az egyetlen nagyobb település. Azonban nem lehet eltagadni, hogy kiugró eredménynek számít sok helyen a lakók számának növekedése. A borsodi Kékeden például 2019-es adatok szerint még 181 fő lakott, 2024-ben már 290-en. Vagy a Győr-Moson-Sopron-i Maglócán 100 főről 143-ra nőtt 5 év alatt a lakók száma, a Vas vármegyei Kőszegdoroszlón 234 főről 308 főre bővült az állandó lakók száma.

Loading...

A nagyobb lélekszámú helyek listáján egy év alatt végbement növekedésben szintén Mezőörs az első, de ennek a háttérokait már fentebb ismertettük. Második a Bács-Kiskun megyei Felsőlajos, harmadik a borsodi Farkaslyuk. Negyedik helyre a vasi Rum község jött fel, és ötödik helyen a Győr-Moson-Sopron-i Rábatamási áll. Nagy teljesítmény ezektől a településektől, hogy amíg országosan 0,4 százalékkal csökkent a lakók száma egy év alatt, még növekedni is tudtak 1,5 százaléktól 5,5 százalékig.

Az ötéves növekedést mutató listán pedig a Győr-Moson-Sopron-i Nagyszentjános a második, harmadik Balatonakarattya, negyedik Zalacsány és az ötödik Rum. Mind a 4 település legalább 11 százalékos lakószám növekedést mutatott fel. A legnagyobb lélekszámú települések közül ki kell emelni Biharkeresztes (10,5%), Sződ (10,3%), Tápiógyörgye (7,1%), és Szalkszentmárton (4,7%) növekedését.

Loading...

Bár nem tettük külön toplistára, azért megvizsgáltuk a 4000 fő feletti településeket is a listában, hiszen sokan szeretnének népesebb helyre költözni. Egy év alatt az ilyen nagyobb helyek közül Biharkeresztesen, Dunavecsén, Szentmártonkátán, Kótajon, Rakamazon, Devecserben, Tokodon és Ásotthalmon nőtt legalább 0,5 százalékkal a lakók száma. 2019 óta pedig jelentősen nőtt a lakosság Biharkeresztesen, Törtelen, Perkátán,
Tokodon, Szentmártonkátán, és Dunavecsén.

Teljesen elnéptelenednek ezek a falvak

Számos példát találhatunk a számokat vizsgálva arra is, hogy hiába elérhető valahol a falusi csok, attól a népességcsökkenés nem fog megállni. Ehhez nemcsak kedvezményes lakásvásárlási lehetőség, hanem sok más feltétel is szükséges lenne. Ha megnézzük, hogy 2019 óta hol csökkent a leginkább az állandó lakosok száma, azt láthatjuk, hogy megint csak a kisebb települések dominálnak a listában. Ezúttal is külön kigyűjtöttük az 1000 fő feletti településeket:

Loading...

A 4000 fő feletti, jóval nagyobb települések közül ki kell emelni Mezőhegyes, Záhony, Kunmadaras, Pétfürdő, Tab, Csenger és Jászkisér településeket, ahol a népesség több mint 5 százalékkal csökkent. A 4000 fő feletti településeknek egyébként a harmadára sem jellemző (29,4%), hogy nőtt volna a lakószám 2019 óta, míg az összes falusi csokos településnek 37,8 százalékán látható növekedés.

Ahogy a korábbi években, idén is cikksorozatban vizsgáljuk a magyarországi települések lakosságszám változását, melynek a slágertelepülések volt az első része, második pedig az elnéptelenedő falvak, városok. Foglalkoztunk a legfrekventáltabb Balaton-parti településekkel és a fővárosi agglomeráció településeivel is. Jelen cikkünk a falusi csok listán szereplő települések lakosságszám-változását vizsgálta, a következőkben várhatóan foglalkozunk még a fővárosi kerületekkel, magyar nagyvárosok lakosságszámának alakulásával, illetve más üdülőövezetek, tópartok környékével, mint amilyen a Tisza-tó. A sorozatunk már megjelent cikkei itt találhatók. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mi változott a falusi csok kapcsán 2024-ben?

Új lakóház vásárlása esetén 2024-ben is a korábban érvényes CSOK támogatási összegek járnak a listában szereplő településeken. Vagyis 1 gyermek esetén 600 ezer, 2 gyermek esetén 2,6 millió, és 3 vagy több gyermek esetén 10 millió forint. 2024-től azonban a támogatás kizárólag az új építésű egylakásos lakóépületekre jár, az új építésű többlakásos lakóépületekben lévő önálló lakások megvételéhez nem lesz felhasználható.

Használt lakás vásárlása esetén 2024-től a falusi CSOK összege, ha a vásárlással együtt együtt korszerűsítés és/vagy bővítés is történik 1 gyermek esetén 1 millió, 2 gyermek esetén 4 millió, és 3 vagy több gyermek esetén 15 millió forintra nőtt. Fontos, hogy a támogatásnak legfeljebb a fele fordítható vásárlásra.

A falusi csok igényelhető csak felújítás céljából is már meglévő - akár korábbi csokkal vásárolt - ingatlan esetén. Az összegek ez esetben is emelkedtek. 1 gyermek esetén 500 ezer, 2 gyermek esetén 2 millió, és 3 vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint igényelhető. Valamivel több pénz jár, ha bővítés vagy egyszerre korszerűsítés és bővítés történik. Bővítésnek minősül a lakóház lakószobával való növelése, tetőtér beépítés vagy emelet-ráépítés. Korábban nem lakószobaként funkcionáló szoba átalakítására azonban nem jár támogatás. Ilyen esetben 1 gyermek után 600 ezer, 2 gyermek után 2 millió, 3 vagy több után pedig 7,5 millió forint.

A falusi csokot meglévő és vállalt gyermekek után is igénybe lehet venni. Meglévő gyermeknek számít a 12 hetes magzat a 25 év alatti gyermekig. Előre vállalt gyermekek esetében a feleség életkora legfeljebb 40 év lehet. Gyermektelen fiatal házasok legfeljebb 3, egy gyermekkel rendelkezők maximum 2, kétgyermekesek legfeljebb 1 további gyermeket vállalhatnak. Egy gyermek vállalására 4 év, 2 vállalására 8 és három gyermek vállalására 10 év áll rendelkezésre. A falusi csok igénylésének részletes feltételeit a Portfolio ebben a cikkben foglalta össze.

A preferált településeken a csok hitel is igényelhető.

A jelenlegi piaci lakáshitelkamatokhoz képest jóval kedvezőbb a legfeljebb 3%-os fix kamatozású csok hitel. Ezt a hitelt meglévő gyermekek, de legalább 2 gyermek esetén lehet igényelni. Új lakás vásárlása esetén az összeg 2 gyermek esetében 10 millió, 3 vagy több gyermek esetében pedig 15 millió forint. Ha használt lakást vásárolunk és egyidejűleg korszerűsítünk, és/vagy bővítünk, a maximális összeg 2 gyermek esetében 5 millió, 3 vagy több gyermek esetében 7,5 millió forint.

Nem szabad megfeledkezni a Családi Otthonteremtési Kedvezmény legújabb eleméről sem, a CSOK Pluszról. A csok+ legfeljebb 3%-os fix kamatozású lakáscélra felvehető jelzáloghitel, futamideje 10-25 év lehet. Különböző lakáscélokra 2,5-50 millió forint igényelhető. A csok+ hitelt házaspárok igényelhetik, ahol a nő igényléskor nem töltötte még be a 41. életévét. (Kivétel: 2025. december végéig akkor is megkaphatja a házaspár a kedvező kamatozású lakáshitelt, ha a nő idősebb, viszont már 12 hete várandósnak kell lennie.) A hitel igényléséhez legalább egy gyermeket kell vállalnia a családnak. A CSOK Plusz részleteiről itt írtunk bővebben.

A CSOK-hitel és a CSOK Plusz együtt nem vehető igénybe.

Fontos lehet még, hogy a csokkal vásárolt ingatlan illetékmentes, és a falusi csok esetében idén is megmaradt az áfa-visszatérítés lehetősége. Új házak vásárlásához kapcsolódó 5%-os áfa és 5 millió forint erejéig az építkezésekhez kapcsolódó 27%-os áfa továbbra is visszaigényelhető maradt, a lakásokra vonatkozó korábbi 150 négyzetméteres korlátot 2024-től eltörölték, csak a családi házakra vonatkozó 300 négyzetméteres felső határ maradt meg.

A falusi csok 2024-től 2631 településen érhető el. A teljes listát innen lehet letölteni.

Címkék:
hitel, lakás, támogatás, toplista, magyarország, gyermek, falu, gyermekvállalás, otthonteremtés, családi, város, lista, csok, demográfia, település, családok otthonteremtési kedvezménye, ranglista, lakosság, bővítés, falusi csok, település ranglista 2024,