Ezeken a Vas vármegyei településeken lesz elérhető a falusi csok 2024-től: itt a hivatalos lista

Pénzcentrum2023. július 12. 11:55

2023. július 11-én megjelent a Magyar Közlönyben a kormány 302/2023. (VII. 11.) rendeletea kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról, melynek melléklete a tartalmazza a települések listáját, ahol 2024-től igényelhető a falusi csok. A Pénzcentrum most összegyűjtötte vármegyénként az érintett településeket. Mutatjuk a friss listát Vas vármegyéből.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter június 22-én jelentette be a kormány döntését a családtámogatások változtatásáról a Kormányinfón, mely legfőképpen a babaváró támogatást és a CSOK-konstrukciót, azaz a Családi Otthonteremtési Kedvezményt érinti. A bejelentés szerint 2023 végén megszűnik a "városi" CSOK, a babaváró támogatás és a falusi csok kondíciói pedig 2024-től megváltoznak. A döntés részletei július 11-én jelentek meg a Magyar Közlönyben, a vonatkozó rendelet pedig a 2024-től érvényes falusi csok település listáját is tartalmazza. Mivel a "városi" CSOK megszűnik, sok család számára lehet fontos a jövőben, mely településeken érhető még el a támogatás. Mutatjuk a vármegyei listákat.

Otthonteremtés 2023-ban vagy 2024-ben? Itt a kalkulátor!

Az egyes lakásvásárláshoz igényelhető támogatások megszüntetése, illetve a megmaradók részletszabályainak megváltoztatása sokakat elgondolkodtatnak, hogy vajon érdemes-e még idén kihasználni a 2024 végéig érvényben lévő családtámogatásokat (mint például a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz CSOK), vagy érdemes kivárni a lakásvásárlással, -felújítással. Nos, a Pénzcentrumon már elérhető az a kalkulátor, amivel bárki könnyedén kiszámolhatja, az ő adott paraméterei (élethelyzet, stb.) alapján, mikor járhat a legjobban. Íme:

A falusi csokos települések listája Pest vármegyében 2024-től

A 2631 érintett település közül 201 található Vas vármegyében, vagyis 7,6 százalék. A 302/2023. (VII. 11.) kormányrendelet a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról 2. melléklete az alábbi településeket tartalmazza Vas vármegyéből:

  • Acsád
  • Alsószölnök
  • Alsóújlak
  • Andrásfa
  • Apátistvánfalva
  • Bajánsenye
  • Balogunyom
  • Bejcgyertyános
  • Bérbaltavár
  • Boba
  • Borgáta
  • Bozzai
  • Bozsok
  • Bögöt
  • Bögöte
  • Bucsu
  • Cák
  • Chernelházadamonya
  • Csákánydoroszló
  • Csánig
  • Csehi
  • Csehimindszent
  • Csempeszkopács
  • Csénye
  • Csepreg
  • Csipkerek
  • Csönge
  • Csörötnek
  • Daraboshegy
  • Dozmat
  • Döbörhegy
  • Döröske
  • Duka
  • Egervölgy
  • Egyházashetye
  • Egyházashollós
  • Egyházasrádóc
  • Felsőcsatár
  • Felsőjánosfa
  • Felsőmarác
  • Felsőszölnök
  • Gasztony
  • Gérce
  • Gersekarát
  • Gór
  • Gyanógeregye
  • Győrvár
  • Halastó
  • Halogy
  • Harasztifalu
  • Hegyfalu
  • Hegyháthodász
  • Hegyhátsál
  • Hegyhátszentjakab
  • Hegyhátszentmárton
  • Hegyhátszentpéter
  • Horvátlövő
  • Horvátzsidány
  • Hosszúpereszteg
  • Ikervár
  • Iklanberény
  • Ispánk
  • Ivánc
  • Jákfa
  • Jánosháza
  • Káld
  • Kám
  • Karakó
  • Katafa
  • Keléd
  • Kemeneskápolna
  • Kemenesmagasi
  • Kemenesmihályfa
  • Kemenespálfa
  • Kemenessömjén
  • Kemenesszentmárton
  • Kemestaródfa
  • Kenéz
  • Kenyeri
  • Kercaszomor
  • Kerkáskápolna
  • Kétvölgy
  • Kisrákos
  • Kissomlyó
  • Kisunyom
  • Kiszsidány
  • Kondorfa
  • Köcsk
  • Kőszegdoroszló
  • Kőszegpaty
  • Kőszegszerdahely
  • Lócs
  • Magyarlak
  • Magyarnádalja
  • Magyarszecsőd
  • Magyarszombatfa
  • Megyehíd
  • Meggyeskovácsi
  • Mersevát
  • Mesterháza
  • Mesteri
  • Meszlen
  • Mikosszéplak
  • Molnaszecsőd
  • Nádasd
  • Nagygeresd
  • Nagykölked
  • Nagymizdó
  • Nagyrákos
  • Nagysimonyi
  • Nagytilaj
  • Narda
  • Nemesbőd
  • Nemescsó
  • Nemeskeresztúr
  • Nemeskocs
  • Nemeskolta
  • Nemesládony
  • Nemesmedves
  • Nemesrempehollós
  • Nick
  • Nyőgér
  • Olaszfa
  • Ólmod
  • Orfalu
  • Ostffyasszonyfa
  • Oszkó
  • Ölbő
  • Őrimagyarósd
  • Őriszentpéter
  • Pácsony
  • Pankasz
  • Pápoc
  • Pecöl
  • Perenye
  • Peresznye
  • Petőmihályfa
  • Pinkamindszent
  • Pornóapáti
  • Porpác
  • Pósfa
  • Pusztacsó
  • Püspökmolnári
  • Rábagyarmat
  • Rábahídvég
  • Rábapaty
  • Rábatöttös
  • Rádóckölked
  • Rátót
  • Répcelak
  • Répceszentgyörgy
  • Rönök
  • Rum
  • Sajtoskál
  • Salköveskút
  • Sárfimizdó
  • Simaság
  • Sitke
  • Sorkifalud
  • Sorkikápolna
  • Sorokpolány
  • Sótony
  • Söpte
  • Szaknyér
  • Szakonyfalu
  • Szalafő
  • Szarvaskend
  • Szatta
  • Szeleste
  • Szemenye
  • Szentpéterfa
  • Szergény
  • Szőce
  • Tanakajd
  • Telekes
  • Tokorcs
  • Tompaládony
  • Tormásliget
  • Tömörd
  • Uraiújfalu
  • Vámoscsalád
  • Vasalja
  • Vásárosmiske
  • Vasasszonyfa
  • Vasegerszeg
  • Vashosszúfalu
  • Vaskeresztes
  • Vassurány
  • Vasvár
  • Vasszécseny
  • Vasszentmihály
  • Vasszilvágy
  • Vát
  • Velem
  • Velemér
  • Vép
  • Viszák
  • Vönöck
  • Zsédeny
  • Zsennye
Címkék:
otthon, család, támogatás, lista, csok, település, családok otthonteremtési kedvezménye, családtámogatás, kormányrendelet, magyar közlöny, falusi csok, babaváró, családtámogatások, falusi csok kormányrendelet, vas, vármegye, 2024,