Ezeken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településeken lesz elérhető a falusi csok 2024-től: itt a hivatalos lista

Pénzcentrum2023. július 12. 11:45

2023. július 11-én megjelent a Magyar Közlönyben a kormány 302/2023. (VII. 11.) rendeletea kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról, melynek melléklete a tartalmazza a települések listáját, ahol 2024-től igényelhető a falusi csok. A Pénzcentrum most összegyűjtötte vármegyénként az érintett településeket. Mutatjuk a friss listát Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter június 22-én jelentette be a kormány döntését a családtámogatások változtatásáról a Kormányinfón, mely legfőképpen a babaváró támogatást és a CSOK-konstrukciót, azaz a Családi Otthonteremtési Kedvezményt érinti. A bejelentés szerint 2023 végén megszűnik a "városi" CSOK, a babaváró támogatás és a falusi csok kondíciói pedig 2024-től megváltoznak. A döntés részletei július 11-én jelentek meg a Magyar Közlönyben, a vonatkozó rendelet pedig a 2024-től érvényes falusi csok település listáját is tartalmazza. Mivel a "városi" CSOK megszűnik, sok család számára lehet fontos a jövőben, mely településeken érhető még el a támogatás. Mutatjuk a vármegyei listákat.

Otthonteremtés 2023-ban vagy 2024-ben? Itt a kalkulátor!

Az egyes lakásvásárláshoz igényelhető támogatások megszüntetése, illetve a megmaradók részletszabályainak megváltoztatása sokakat elgondolkodtatnak, hogy vajon érdemes-e még idén kihasználni a 2024 végéig érvényben lévő családtámogatásokat (mint például a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz CSOK), vagy érdemes kivárni a lakásvásárlással, -felújítással. Nos, a Pénzcentrumon már elérhető az a kalkulátor, amivel bárki könnyedén kiszámolhatja, az ő adott paraméterei (élethelyzet, stb.) alapján, mikor járhat a legjobban. Íme:

A falusi csokos települések listája Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 2024-től

A 2631 érintett település közül 213 található Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, vagyis 8,1 százalék. A 302/2023. (VII. 11.) kormányrendelet a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról 2. melléklete az alábbi településeket tartalmazza Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből:

  • Ajak
  • Anarcs
  • Apagy
  • Aranyosapáti
  • Baktalórántháza
  • Balsa
  • Barabás
  • Bátorliget
  • Benk
  • Beregdaróc
  • Beregsurány
  • Berkesz
  • Besenyőd
  • Beszterec
  • Biri
  • Botpalád
  • Bököny
  • Buj
  • Cégénydányád
  • Csaholc
  • Csaroda
  • Császló
  • Csegöld
  • Csenger
  • Csengersima
  • Csengerújfalu
  • Darnó
  • Demecser
  • Dombrád
  • Döge
  • Encsencs
  • Eperjeske
  • Érpatak
  • Fábiánháza
  • Fényeslitke
  • Fülesd
  • Fülpösdaróc
  • Gacsály
  • Garbolc
  • Gávavencsellő
  • Géberjén
  • Gégény
  • Gelénes
  • Gemzse
  • Geszteréd
  • Gulács
  • Győröcske
  • Győrtelek
  • Gyulaháza
  • Gyügye
  • Gyüre
  • Hermánszeg
  • Hetefejércse
  • Hodász
  • Ilk
  • Jánd
  • Jánkmajtis
  • Jármi
  • Jéke
  • Kállósemjén
  • Kálmánháza
  • Kántorjánosi
  • Kék
  • Kékcse
  • Kemecse
  • Kérsemjén
  • Kisar
  • Kishódos
  • Kisléta
  • Kisnamény
  • Kispalád
  • Kisvarsány
  • Kisszekeres
  • Kocsord
  • Komlódtótfalu
  • Komoró
  • Kótaj
  • Kölcse
  • Kömörő
  • Laskod
  • Levelek
  • Lónya
  • Lövőpetri
  • Magosliget
  • Magy
  • Mánd
  • Mándok
  • Máriapócs
  • Márokpapi
  • Mátyus
  • Méhtelek
  • Mérk
  • Mezőladány
  • Milota
  • Nábrád
  • Nagyar
  • Nagycserkesz
  • Nagydobos
  • Nagyhódos
  • Nagyszekeres
  • Nagyvarsány
  • Napkor
  • Nemesborzova
  • Nyírbéltek
  • Nyírbogát
  • Nyírbogdány
  • Nyírcsaholy
  • Nyírcsászári
  • Nyírderzs
  • Nyírgelse
  • Nyírgyulaj
  • Nyíribrony
  • Nyírjákó
  • Nyírkarász
  • Nyírkáta
  • Nyírkércs
  • Nyírlövő
  • Nyírlugos
  • Nyírmada
  • Nyírmeggyes
  • Nyírmihálydi
  • Nyírparasznya
  • Nyírpilis
  • Nyírtass
  • Nyírtét
  • Nyírtura
  • Nyírvasvári
  • Ófehértó
  • Olcsva
  • Olcsvaapáti
  • Ópályi
  • Ököritófülpös
  • Ömböly
  • Őr
  • Panyola
  • Pap
  • Papos
  • Paszab
  • Pátroha
  • Pátyod
  • Penészlek
  • Penyige
  • Petneháza
  • Piricse
  • Pócspetri
  • Porcsalma
  • Pusztadobos
  • Rakamaz
  • Ramocsaháza
  • Rápolt
  • Rétközberencs
  • Rohod
  • Rozsály
  • Sényő
  • Sonkád
  • Szabolcs
  • Szabolcsbáka
  • Szabolcsveresmart
  • Szakoly
  • Szamosangyalos
  • Szamosbecs
  • Szamoskér
  • Szamossályi
  • Szamostatárfalva
  • Szamosújlak
  • Szamosszeg
  • Szatmárcseke
  • Székely
  • Szorgalmatos
  • Tákos
  • Tarpa
  • Terem
  • Tiborszállás
  • Timár
  • Tiszaadony
  • Tiszabecs
  • Tiszabercel
  • Tiszabezdéd
  • Tiszacsécse
  • Tiszadada
  • Tiszadob
  • Tiszaeszlár
  • Tiszakanyár
  • Tiszakerecseny
  • Tiszakóród
  • Tiszamogyorós
  • Tiszanagyfalu
  • Tiszarád
  • Tiszaszalka
  • Tiszaszentmárton
  • Tiszatelek
  • Tiszavid
  • Tisztaberek
  • Tivadar
  • Tornyospálca
  • Tunyogmatolcs
  • Túristvándi
  • Túrricse
  • Tuzsér
  • Tyukod
  • Újdombrád
  • Újkenéz
  • Ura
  • Uszka
  • Vaja
  • Vállaj
  • Vámosatya
  • Vámosoroszi
  • Vasmegyer
  • Záhony
  • Zajta
  • Zsarolyán
  • Zsurk
Címkék:
család, támogatás, lista, csok, település, családok otthonteremtési kedvezménye, rendelet, családtámogatás, kormányrendelet, magyar közlöny, falusi csok, babaváró, családtámogatások, falusi csok kormányrendelet, vármegye, 2024,