A magyar celebnek sem könnyű: tízmilliókat bukik a közös ingatlanokon

Pénzcentrum2014. április 6. 13:00

Hiába váltak már el több hónapja a sztárpárok, eladhatatlan közös ingatlanjuk még mindig összeköti őket. Annak ellenére, hogy az ingatlanosok minden cselt, árkedvezményt bevetnek, egyelőre nem sikerül túladni a közös tulajdonban lévő házakon.

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán először 70 millió forintért kínálta eladásra budakalászi 170 négyzetméteres ingatlanjukat. Azonban ahogy teltek a hónapok, rájöttek, hogy ennyiért nem fog elkelni a ház. Most már azzal is beérnék, ha valaki 59 milliót fizetne a medencés házért.



Rippel Feri és Simó Vivien
ma már csak 16,9 millióért árulja egykori otthonát, melyet még 26 millió forintért dobtak a piacra. Az egykori szerelmesek számára a szigethalmi ház nagyon kényelmes volt, hiszen a nagyszülők a szomszédban élnek, így bármikor tudtak segíteni a fiataloknak az unoka körül - írja a Blikk.

Détár Enikő és Rékasi Károly még csak pár hónapja árulja egykori Telki ingatlanját, így a 85 milliós kezdőárat még nem vitték lejjebb. A 270 négyzetméteres, hatszobás házat a sztárpár még együtt építette.

Erdélyi Mónika és Mukli Gyula egykoron közös érdi házát 67 millióért hirdették meg, de mivel nem találtak rá vevőt, ezért 10 millió forinttal csökkentették a vételárat. Tavaly azonban veszélybe került az ingatlan eladása, ugyanis az végrehajtás alá került egy 700 ezer forintos tartozás miatt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

6 millió forintot is spórolhatsz ezzel az apró trükkel - KATTINTS!

Az ingatlanpiac évek óta tartó mélyrepülése a lakástulajdonosoknak valóban sok fejfájást okoz, hiszen csak nyomottabb árakon tudják értékesíteni otthonukat. Ugyanakkor azok, akik most terveznek lakást venni, sokkal jobb áron juthatnak hozzá most a vágyott ingatlanhoz, mint évekkel korábban. Ráadásul egy apró trükkel további milliókat is spórolhat a szemfüles vevő. A Pénzcentrum.hu mutatja, hogy tudod a saját javadra fordítani az egymással versenyző ingatlanközvetítők idegesítő rendszerét, amivel akár hatmillió forintot is kereshetsz.

Címkék:
lakás, ingatlan, sztár, eladó, szinetár dóra,