Hadüzenet: újabb rezsicsökkentést ígért Orbán

Pénzcentrum2013. március 11. 14:34

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában kifejtette, hogy botrányosnak találja azt a bírósági döntést, ami megengedné az energiaszolgáltatók számára, hogy magasabb díjakat állapíthassanak meg a januári díjcsökkentéshez képest. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kormány ezt nem fogja hagyni, és újabb jogszabályokat alkotnak annak érdekében, hogy a rezsiterhek még nagyobb mértékben csökkenhessenek, a cégek pedig kevesebbet keressenek.

Orbán Viktor beszédébe emlékeztetett rá, hogy a Fővárosi Törvényszék a napokban első fokon jóváhagyta a gázhálózati társaságok rendszerhasználati díjmegállapítással szemben benyújtott kereseteit, ami a kormány januári díjcsökkentési szándékával szembemenne. Hozzátette, hogy a héten az áramcégek esetében is ítéletek születnek majd.

A kormányfő a bíróság döntését egyszerűen botrányosnak minősítette. Hozzátette, a milliárdokat kereső cégek összefogtak Magyarország ellen, de a kormány nem fogadja el a kialakult helyzetet. Hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentés még nagyobb lesz, és a cégek még kevesebbet fognak keresni Magyarországon.

A kormány ennek érdekében újabb jogszabályokat készít elő. Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott, hogy nehéz küzdelem lesz, ezért szükség van a magyar emberek támogatására is. Felkérte a lakosságot, hogy hallassák hangjukat a kérdésben, hogy az energiacégek tudják, nem csak a kormánnyal állnak szemben a kérdésben, hanem egész Magyarországgal. A kormányfő hangsúlyozta: Ez itt Magyarország. A piacgazdaság szabályait tiszteljük, a tisztességes profitot elfogadjuk, de azt nem, hogy a cégek családok milliót ellehetetlenítsék.

Háttér:

Múlt hét végén jelent meg a sajtóban, hogy a gázhálózati társaságok sorra pert nyertek (első fokon) a Magyar Energia Hivatallal szemben a januárban életbelépő a rendszerhasználati díjak ügyében. Mint ismeretes, a rendszerhasználati díjak csökkentése részét képezte a kormány januári 10 százalékos rezsicsökkentésnek is, így jogerős ítélet esetén borulna a kormányzati lépés. Az üggyel összefüggésben a hétvégén a fejlesztési tárca már be is nyújtotta módosító javaslatait, ami törvényi szintű jogszabályok által lehetetlenítené el a bírósági ítélet végrehajtását.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Portfolio.hu elemzői véleménye szerint a kormányfő beszédében egyértelművé tette, hogy a rezsikérdésben semmilyen ellenállást nem tűr, és bármilyen ezzel szembemenő lépést a kormány kész megtorolni. Mint mondják, jelen ügy kapcsán látni kell, hogy az energiaszolgáltatók jogorvoslati lehetőségükkel élve fordultak a Fővárosi Törvényszékhez, amely a jelenleg érvényes jogszabályok tükrében (első fokon) igazat adott nekik, vagyis megállapította, hogy a Magyar Energia Hivatal nem a jogszabályoknak megfelelően határozta meg a januártól érvényes rendszerhasználati díjakat. Habár a kormánykommunikáció korábban is több alkalommal említette a további rezsivágások lehetőségét, a kormányfő mostani kijelentése egyértelművé tette, hogy a hazai lakossági energiaszámlák a jövőben tovább csökkennek.

 

Címkék:
gáz, energia, rezsi, gázszolgáltató, spórolás, villany, Orbán,