Átíratnád a gáz-, villanyórát? Januártól változnak az előírások

Pénzcentrum2012. szeptember 6. 12:03

A jövő évtől egyszerűbben intézhető a gáz- és villanymérők átírása, miután a Kormány elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kapcsolódó eljárások módosítására tett javaslatát. Az adminisztratív terhek Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretében megvalósuló csökkentése nemzetgazdasági szinten 200 millió forint megtakarítást jelenthet a felhasználók számára.

A jelenleg hatályos szabályozás alapján az egyes gáz- és villamosenergia-szolgáltatóknál részben eltérő gyakorlat alakult ki a gáz- és villanymérők átírására. A módosítások fő célja ezért egy országosan egységes eljárásrend kialakítása és a szolgáltatók eljárásainak egységes határidőkhöz kötése.

Az adminisztratív terhek csökkentését eredményezi, hogy az új fogyasztó a korábbi fogyasztó bejelentésével egyidejűleg - ugyanazon a bejelentési lapon - jelezheti a szolgáltatóknál szerződéskötési igényét. A változás bejelentését a jövőben egységes formanyomtatvány könnyíti majd meg, az eljárás során a jogszabályban meghatározottaknál több adat nem kérhető a fogyasztóktól.

A jogszabály egyértelműen kimondja, hogy a gáz- és villanymérők átírása a korábbi fogyasztó földgáz- vagy villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos szerződésének megszüntetését, az új fogyasztó esetében pedig e szerződések megkötését jelenti.

A módosítások a korábbi és az új fogyasztó közötti elszámolás megkönnyítése érdekében előírják, hogy az elosztók minden esetben kötelesek a mérőhely és a mérőberendezések helyszíni ellenőrzésére. A módosítás az ezzel kapcsolatos eljárási határidőt is rövidíti, a szolgáltatók üzletszabályzataiban szereplő - akár 30 napos - időtartam helyett a jogszabály a bejelentés kézhezvételét követően egységesen 8 napot ír elő az elosztók számára a helyszíni ellenőrzésére. Az új fogyasztónak ugyanakkor a jelenlegi 30 nap helyett 20 nap alatt kell lehetővé tennie az ellenőrzést az elszámolás mielőbbi lezárása érdekében.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A földgázszektorban évente mintegy 149 ezer, a villamosenergia-szektorban pedig átlagosan 270 ezer átírási eljárás indul Magyarországon. A változások évi 838 ezer felhasználó számára könnyíthetik meg az ügyintézést. Az eljárás egyszerűsítésével a fogyasztók nemzetgazdasági szinten mintegy 200 millió forintot takaríthatnak meg. Az új rendelkezések 2013. január 1-jén lépnek hatályba.

 

Címkék: