MTI • 2012. május 10. 17:26
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületegyüttesének átépítéséről a napokban döntött a kormány, a beruházás első ütemében 4,7 milliárd forintot fordít az Orczy-kertben lévő Ludovika campus átépítéséhez, a teljes beruházás a tervek szerint 24,5 milliárd forintba kerül majd - közölte Fürjes Balázs nagyberuházási kormánybiztos csütörtökön az MTI-vel.
A kormánybiztos elmondta: a munka ez év végén kezdődik és 2015-ig tart, a Ludovika épületét 2013-ig adják át. A teljes beruházásban további épületek felújítása, átépítése, valamint lőtér, sport- és lovaspálya, uszoda és gyaloghíd kialakítása is szerepel; az egyetem alapterülete így összességében 200 ezer négyzetméter lesz.
Nagyobb térképre váltás
Fürjes Balázs szólt arról, hogy a kormány a költségvetési forrás rendelkezésre bocsátásával lehetővé teszi a beruházás elindítását, az első ütemben a Ludovika campus kiépítését, valamint az Orczy-kert felújítását, azonban az állami támogatás nem fedezi a teljes beruházás költségeit. A kiadások egy részét uniós támogatásból és a megüresedett egyetemi ingatlanok, kollégiumok értékesítéséből biztosíthatják - tette hozzá.
A kormánybiztos elmondta, hogy a tervek szerint a Rendészettudományi Kar (RTK) a rendőrség meglévő Diószeghy Sámuel utcai épületébe költözik, ahol taktikai lőtér, küzdősport-terem is van. Az RTK kollégiumának új épületét a Diószeghy utcai rendőrségi épület melletti, jelenleg üresen álló telek helyén építik fel - közölte a nagyberuházási kormánybiztos.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az NKE Ludovika campus egy történelmi egyetemi városrész eleme, amely a VIII. kerület belső területén lévő Eötvös Loránd Tudományegyetem épületeitől a Semmelweis Egyetem Klinikai tömbjein keresztül az Orczy útig tart.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem január 1-jével a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatás-tudományi Kar átalakulásával jött létre.