Változhat a szabályozás: előny a gázos kocsiknál

Pénzcentrum2011. január 25. 13:02

Az autógázzal működő autók parkolóházakba hajtását tiltó hazai rendelet megváltoztatását kezdeményezi a Prímagáz. A szabályozás elavult; a gázüzemű autók kisebb robbanásveszélyt jelentenek a benzinhajtásúaknál. Az utóbbi időszakban ugrásszerűen megemelkedett a hazai érdeklődés az autók gázüzeművé alakítására, az LPG-t árusító kutak forgalma pedig az év eleje óta 10 százalékkal nőtt - tájékoztatta lapunkat a Prímagáz.

A benzin ára rohamosan közelít a 400 forintos határhoz, ami gyakorlatilag a duplája az autógázénak, úgyhogy a váltás még sohasem érte meg ennyire. Tőlünk nyugatra az autógáz felhasználása dinamikusan emelkedik, 2015-re 10 százalékos lesz az LPG-vel hajtott személyautók aránya − ismertette a helyzetet a legnagyobb hazai PB- és autógáz forgalmazó Prímagáz műszaki igazgatója. Kirilly Tamás elmondta, Lengyelországban évi 1,5 millió tonna autógázt használnak fel, ami hatvanszor annyi, mint a hazai 25 ezer tonnás fogyasztás. Bár ez az arány egész Európában egyedülálló, jól jelzi a fejlődés ütemét.

Az autógázzal hajtott autók messze túlteljesítik a legszigorúbb környezetvédelmi besorolásokat is. Az LPG-vel kombinált hajtású autók széndioxid-kibocsátása 20, szénmonoxid-kibocsátása 50, szénhidrogén-kibocsátása 40-60 százalékkal alacsonyabb a csak benzinüzemhez képest, míg a szilárd-részecske kibocsátás teljesen megszűnik. Gázzal hajtva például egy húszéves, katalizátor nélküli benzines autó is gond nélkül felülteljesíti a még be sem vezetett, euro5-ös környezetvédelmi normákat.

Az autógáz útjában álló egyetlen, a műszaki haladás miatt régen elavult - Nyugat-Európában is fokozatosan megszüntetés alatt álló - korlátozás, hogy a hazai mélygarázsokban, parkolóházakban nem engedélyezik az LPG-vel működő autók behajtását. A gázos autók rendszere jobban túlbiztosított, mint a gőzként szintén robbanásveszélyes benzineseké. Mivel a gázzal működő autók száma dinamikusan nő, ennyi járművet nem lehet kitiltani. De nincs is értelme, ezért a Prímagáz kezdeményezi a jelenlegi szabályozás módosítását − közölte az igazgató.

 

Címkék:
robbanásveszély, pb gáz ára,