Közös költség-botrány! Fizetett Alföldi, de még ráverhetik a perköltséget is

Pénzcentrum2010. szeptember 15. 05:22

A Helyi Téma információi szerint közel egymilliós közös költség tartozást halmozott fel a Nemzeti Színház igazgatója, a 42 éves Alföldi Róbert. A híresség a szomszédoknál is kiverte a biztosítékot, amiért nem fizette a lakása után a közös költséget, és a házban lakók közös helyiségei után rá eső díjat. Alföldi sajtósa azt mondta, hogy az igazgató már rendezte a tartozását, egy jogász szerint azonban ezzel még nincs vége az ügynek, mivel a bírósági szakaszba lépett ügy perköltségét is Alföldinek kell megfizetni.

Az egyik - neve elhallgatását kérő szomszéd - szerint Alföldi már több felszólító levelet is kapott a társasháztól, de nem fizetett, csak tovább növelte a tartozásait. A lakó felháborítónak tartja, hogy egy ilyen neves művész, megengedi magának, hogy ne fizessen. Elmondása szerint a kispénzű átlagemberek ügyelnek arra, hogy nehogy késedelembe essenek, akkor ő - aki nyilván nem minimálbért keres - miért nem képes rendesen fizetni?

A lap szerint a felhalmozott tartozás megközelítette az egymillió forintot, nemcsak a közös költséget nem fizette a művészi, hanem azt a díjat sem, amit a tömb közösen használt helyisége után számolnak fel. A felszólítások ellenére sem fizetett, így bírósági szakaszba került az ügy.

A jelenleg külföldön tartózkodó (Norvégiában rendező) színházigazgató a sajtósán keresztül üzent, hogy három nappal ezelőtt már rendezte a tartozását.

Érdemes elmenni a társasházi közgyűlésekre, de mik a veszélyek?

Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint ezzel még nem záródott le az ügy. Alföldinek egy tárgyaláson be kell mutatnia a befizetési csekket, továbbá meg kell fizetnie a perköltséget is. Ha mégsem fizette be a tartozást, akkor a ház végrehajtást kérhet és jelzálogjogot jegyezhet be az ingatlanra. Végrehajtás esetén el kell árverezni a lakást, annak árából kell rendezni a tartozást, a maradék összeget pedig megkapja a volt tulajdonos.

Érdemes elmenni a társasházi közgyűlésekre

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A társasház működésének alapját - vagy legalábbis annak jó részét - a tulajdonosok által befizetett közös költség adja, ennek behajtása pedig nem egy helyen évek óta húzódó probléma. A hitelek törlesztőrészleteinek emelkedése, illetve más anyagi problémák által sújtott családok a közös költség kifizetését könnyen a fizetési sorrend végére teszik, vagy akár hosszú évekig el is hanyagolják - jelezték gyakorló közös képviselők. Ez a probléma főképp az olyan házakban fordul elő, ahol a közös költség eleve magas: egyes új építésű társasházakban a számos kényelmi szolgáltatásért, mint például őrzés, fitnesz, park olykor 40-50 ezer forintnyi közös költséget is ki kell fizetni havonta.

A hiányzó összegek - főleg olyan ház esetén, ahol sokan nem fizetnek - az alapvető működőképességet veszélyeztetik, a behajtás pedig a mostani jogi szabályozás szerint meglehetősen körülményes, és sokszor ráadásul nem is a megfelelő módszert választják a közös képviseletet intéző tulajdonosok vagy cégek.

A szép szó vagy a megbeszélés legtöbbször gyorsan megoldja a problémát. A mai világban sajnos együtt kell élni azzal, hogy egyre többeknek lehetnek átmeneti fizetési problémáik, de közös megegyezéssel jellemzően hatékonyabban megoldható a probléma, mint azonnali fenyegetéssel vagy jogi eljárással. Ha nem tapasztalható fizetési hajlandóság, vagy az adott tulajdonos nem érhető el, lehet késedelmi kamatot vagy a társasház szervezeti és működési szabályzatában meghatározott egyéb rendelkezést alkalmazni - amelyek egyike a jelzálog.

Címkék: