Mobiltelefon-gyártók lettek a világ legzöldebb vállalatai

Pénzcentrum2010. május 27. 11:32

A Nokia lett a világ legzöldebb elektronikai vállalata a Greenpeace által készített legfrissebb felmérés alapján. A rangsort a cégek környezetvédelmi erőfeszítései alapján állították össze.

A világ 18 vezető elektronikai cége közül a mobiltelefonokat gyártó finn Nokia került ki győztesen a Greenpeace 2010. májusi felméréséből, melyben a környezetvédők a vállalatok termelése következtében megjelenő környezetkárosító elemeket vizsgálták. A finnek tízfokú skálán 7,5 pontot értek el, ezzel a legutóbbi felmérés óta eltelt időben megőrizték első helyüket. A jó eredményt a tanulmány szerint nagyrészt annak köszönhetik, hogy új telefonjaikat sikerült több - korábban használt - veszélyes anyag felhasználása nélkül megtervezniük. Ezen kívül a vállalat célul tűzte ki, hogy 2020-ra 30%-kal csökkenti a termelése során keletkező üvegházhatású gázok kibocsátását.

A világ legélhetőbb városai - Íme a LISTA!

A Nokiát követően egy másik telefongyártó, a Sony Ericsson került a lista második helyére 6,4 ponttal, harmadiknak pedig a Philips futott be 5,1 ponttal. A lista utolsó három helyén számítástechnikai és játékkonzolokat gyártó cégek (a Microsoft, a Lenovo és a Nintendo) végeztek.

A Greenpeace tanulmányaiban 2006 augusztusa óta négy hónapos gyakorisággal vizsgálja az elektronikai vállalatok tevékenységének környezeti hatásait, idén májusban pedig már 15. alkalommal publikálták felmérésüket. A környezetvédők nagy hangsúlyt fektetnek az értékelés során a gyártásnál használt toxikus anyagokra, a termékek újrahasznosíthatóságára és a vállalatok ilyen irányú erőfeszítéseire, valamint a termelés és a termékek környezeti hatásaira.

Címkék:
nintendo,