Arannyal kikövezett utcák a brit fővárosban

Pénzcentrum2010. május 18. 14:02

Az egyik brit ingatlanokkal foglalkozó portál (zoopla.co.uk) közzétette legfrissebb jelentését, mely szerint egy év alatt 36%-kal, 1995-re emelkedett azon utcák száma Nagy-Britanniában, ahol az átlagos ingatlanár meghaladja az egymillió fontot (320 millió forintot).


A növekedés mértékét jól érzékelteti, hogy egy évvel ezelőtt még csak 1471, tíz éve pedig mindössze 322 utca mondhatta el magáról, hogy fontban kifejezve hétszámjegyű egy átlagos ingatlan ára. A legdrágább utca a Kensington Palace Gardens, ahol az átlagár nem kevesebb, mint 18,2 millió font (5,8 milliárd forint), amiből a 167802 fontos országos átlagot figyelembe véve közel 110 átlagos ingatlant lehetne megvásárolni.

Itt található a nagykövetségek többsége, valamint ebben az utcában él az ország leggazdagabb embere is, az acélmágnás Lakshmi Mittal. Az utcát korábban is csak "milliomosok sorának" hívták, de mára már annyira felmentek az árak, hogy nyugodtan átkeresztelhetnék "milliárdosok sorának".

A portál kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy az egymillió feletti kategóriát általában úgy emlegetik, hogy az "utcák, amelyek arannyal vannak kikövezve". A hétszámjegyű árakkal rendelkező utcák 70%-a a fővárosban található, összesen 577-et regisztráltak az ország többi részén, leginkább a népszerű déli ingázó városok (Guildford, Leatherhead és Richmond) büszkélkedhetnek még ezzel a címmel.

Az ingatlanárak annyit emelkedtek az elmúlt egy évben, hogy sokan továbbra sem engedhetik meg maguknak a vásárlást. Jelenleg körülbelül félmillió olyan britet tartanak számon, akik szülői támogatás, illetve bankkölcsön nélkül esélytelenek a saját lakás vásárlására. Oxfordshire-ben például 10,29%-kal emelkedtek és megközelítették a 300 ezer fontos lélektani határt az árak, de még a legolcsóbb megyékben is növekedés volt az elmúlt egy évben.

Címkék: