Félmilliárdos asszonyengesztelő: zsebbe nyúlt a hűtlen celeb

Pénzcentrum2010. április 12. 16:02

A celebekről az utóbbi időben futószalagon érkező megcsalásos és lebukásos történetet ezúttal a 90-es évek talán legnépszerűbb fiúbandájának egyik tagja szolgáltatta. A 38 éves Mark Owen a Take That egyik frontembere nem kevesebb, mint 1,8 millió fontot (vagyis közel 540 millió forintot) áldozott arra, hogy egy gáláns ajándékkal megmentse a házasságát.

Az énekes ennyiért vásárolt egy ingatlant a feleségének. A 33 éves Emma Ferguson adott egy esélyt a férjének, de leszögezte, hogy ez az utolsó esély. Az ingatlan London déli részének egy elegáns környékén található ikerház-fél.

A nőügyei mellett alkoholproblémákkal is küzdő sztár egy magánklinikán próbált szabadulni a függőségétől. A felesége kijelentette, hogy a ház alatt húzódó borospincét éppen emiatt tornateremmé alakítják át.

A ház felújításra szorul, így további költségek felmerülésére kell számítani, de a 10 millió fontra becsült vagyonnal rendelkező énekes elmondta, hogy a beruházás minden pénzt megér. Azt reméli, hogy a ház felújításával két legyet üt egy csapásra, vagyis a házasságát is sikerül megmenteni.

A párnak két gyermeke van, egy 3 éves kisfiú és egy 1 éves kislány. A szülők mellett ők is izgatottan várják a költözést, bár a munkálatok még hosszú heteket vehetnek igénybe. Az engedélyeket már megkapták, már csak a kivitelezőkön a sor - írja a Daily Mail.

Címkék: