Emelkedik a tengerszint: lőttek az építési engedélynek a parton

Pénzcentrum • 2009. szeptember 3. 12:02

Az előrejelzések szerint 2050-ig 30 centiméterrel, majd az azt követő fél évszázadban további 50 centiméterrel emelkedik a tengerszint az ausztrál Queensland állam partjai mentén. A helyi építésügyi hatóságok ezt figyelembe véve alkották meg az új irányelveket, a partmenti beruházások lenullázása jelentősen visszavetheti a térség fejlődését.

Az építési tilalom a part mentén húzódó 5 kilométeres sáv alacsonyabban fekvő területein lesz érvényben, ott egyáltalán nem indulhatnak új beruházások.


Forrás: propertywire.com

A tiltott zónában található ingatlanok fennmaradhatnak, de azokra már csak bontási engedélyeket adnak ki, újraépíteni nem lehet majd őket.

A tervezet kidolgozása még folyamatban van, amit a jóváhagyást követően azonnal eljuttatnak majd az érintetteknek. A szigorítás hírére vélhetően eltűnnek a befektetők a térségből, ennek ellenére mégis arra számítanak, hogy több állam átveszi ezt a gyakorlatot.

A klímaváltozás következtében emelkedő tengerszint jelentős területeket áraszthat el a következő évtizedekben, ez elől azok sem tudnak kitérni, akik a kockázatokat nem mérték fel megfelelően.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A volt KGB-s szerint 2010-ben széthullik az USA! Nézze meg az új térképet! (2. rész)

Egy egész hegylánc bújik elő a tengerből! Lélegzetelállító videó!

Címkék: