Pénzcentrum • 2026. június 3. 20:05
Több mint 220 diák bevonásával készítettek felmérést arról, hogyan töltik szabadidejüket a gimnazisták, milyen közösségek fontosak számukra, és hogyan gondolkodnak a jövőről. A válaszokból kiderült, hogy a baráti kapcsolatok kiemelt szerepet töltenek be az életükben, miközben az egyetemi évek és a nagyobb önállóság sokuk számára izgalmas perspektívát jelent. A fiatalokat ugyanakkor az érettségi, a pályaválasztás és az anyagi biztonság kérdései is foglalkoztatják.
Legszívesebben a barátaikkal töltik a szabadidejüket, többségük kifejezetten várja az egyetemi éveket és az azzal járó nagyobb önállóságot, sokukat foglalkoztatják olyan kérdések, mint például az, hogyan alakulnak majd át családi és baráti kapcsolataik az érettségi után – derül ki abból a kutatásból, amelyet a Tatai Református Gimnázium végzett saját diákjai körében. A válaszok alapján a sporthoz és a művészetekhez kapcsolódó közösségek fontos szerepet töltenek be a tizenévesek életében, a főzés meglepően népszerű hobbi, a képernyőidő pedig érzékeny téma.
Az intézmény több mint 220 diákjának válaszaiból kiderül: a negyedik és az ötödik legkedveltebb program a sport és az olvasás, ám a válaszadók 19 százaléka a főzést is a kedvenc szabadidős tevékenységei közé sorolja.
De mit olvasnak? Az eredmények alapján mind a népszerű mai szerzők, mind az irodalomórákon megismert írók-költők műveit szívesen választják – előbbiek közül egyértelműen A Szent Johanna gimi sorozatot jegyző Leiner Laura, valamint a romantikus könyveket író Colleen Hoover vezet, míg a klasszikusok közül Petőfi Sándor és József Attila.
Arra a kérdésre, hogy milyen közösségek jelentenek számukra megtartó erőt, a legtöbb diák a barátokat és a családot nevezte meg, de az eredmények alapján a sporthoz, szabadidőhöz, művészetekhez kötődő közösségek – például zenekar, focicsapat, cserkészcsapat, táncegyüttes – is fontos szerepet játszanak az életükben, de a Tatai Református Gimnázium diákjai közül sokan az osztályukat és a gyülekezeti ifjúsági közösségeket is kiemelték.
Mit várnak a legjobban? És mitől tartanak?
A közösségek fontosságára utal, hogy a diákok 7 százalékát kifejezetten foglalkoztatja az a kérdés, hogyan változnak majd családi és baráti kapcsolatai a középiskola után. A kutatás készítői arra is kíváncsiak voltak, hogyan vajon tartanak-e a jövőtől a gimnázium tanulói, és ha igen, mi miatt. Erre a kérdésre minden harmadik diák az érettségit és az egyetemi felvételit említette, 17 százalékukat az aggasztja, hogy még nem tudják (vagy nem tudják biztosan), milyen irányban szeretnének továbbtanulni. A válaszadók közül többen azonban az anyagi biztonsággal, a klímaváltozással, a geopolitikai helyzettel és a technológiai fejlődéssel kapcsolatos kérdéseket is említettek. „Dolgozhatom-e majd azt, amit a legjobban szeretnék?”, „Találok-e majd munkát, és a mesterséges intelligencia vajon mennyit vesz majd el az emberi munkából?”, „Lesz-e nyugdíjam, lesz-e ingatlanom, stabil állásom?” – írták.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ám miközben az érettségi és a felvételi miatt sokan izgulnak, a jövőre gondolva minden negyedik diák az egyetemi éveket várja a legjobban, a válaszadók 14 százalékát a nagyobb önállóság tölti el várakozással, de sokan kiemelték a munkahelyi kihívásokat és a családalapítást is. „Azt várom a legjobban, hogy hogy megtapasztaljam, hogyan boldogulok egyedül az életben”, „Az egyetemi éveket, és hogy megtudjam, mi vár rám”, „Hogy anyuka lehessek: sikeres, de főleg boldog”, „Hogy olyan munkát végezhessek, amit a legjobban szeretek”, „Egyetem, gyerekvállalás, álommunka” – sorolták.
Érdekes, hogy miközben a család a legtöbb középiskolás életében kifejezetten fontos szerepet tölt be, a válaszokból kiderül: úgy érzik, hogy bizonyos dolgokban a felnőttek félreértik őket. Tízből négy diák szerint a telefonhasználat különösen érzékeny téma. „Sokan hiszik azt, hogy a fiatalok telefonfüggők, hogy csak ez érdekli őket, nincsenek szociális készségeik” – írta az egyik gimnazista, míg egy másik válaszadó szerint a felnőttek „olyan problémákat is a digitális eszközökre vezetnek vissza, amelyeknek semmi közük nincs hozzájuk”.