Elözönlik Szegedet szeptembertől a gólyák

Pénzcentrum2022. július 22. 10:00

Növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2022-es központi felvételi eljárásban – az intézmény 6074 új hallgatót vett fel, így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, idén is több mint 8000 új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n.

A 2022-es központi felvételi eljárás során hét kar növelte elsős hallgatóinak számát: többen nyertek felvételt a Bartók Béla Művészeti Karra (BBMK), a Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karra (BTK), a Fogorvostudományi Karra (FOK), a Gyógyszerésztudományi Karra (GYTK), a Juhász Gyula Pedagógusképző Karra (JGYPK), a Mezőgazdasági Karra (MGK), a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karra (SZAOK) valamint a Természettudományi és Informatikai Karra (TTIK) is, 2021-hez képest. Az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJTK) megőrizte népszerűségét. Összességében tehát elmondható, hogy minden kar esetében vannak képzések, amelyek hozzájárultak a magas hallgatói létszám eléréséhez.

A tavalyihoz képest nőtt a nappali és távoktatás tagozaton tanulók létszáma is, 77 fővel többen kezdik meg ilyen képzéseken a tanulmányaikat. Sok új hallgatóval bővül idén az ÁJTK-n a jogász (270 fő) és nemzetközi tanulmányok szak (65 fő), de népszerű a megújult személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatás szak is, ahol 52 fő lehet szeptembertől szegedi egyetemista.

Idén sem volt könnyű bejutni a SZAOK általános orvos képző szakjára, ennek ellenére több mint 250-en (266 fő) tanulhatnak elsőévesként az orvosképzésben. A zenei és művészeti képzéseket kínáló BBMK-n az ének és operaének, klasszikus hegedű szakok voltak a legkeresettebbek. A BTK-n a hagyományokhoz híven továbbra is nagy népszerűségnek örvendett az anglisztika (129 fő), a pszichológia szak nappali tagozata (108 fő), és levelezőn is több mint százan (131 fő) kezdenek el tanulni.

Emellett a kommunikáció- és médiatudomány szakra is többen (90 fő) iratkozhatnak be. Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon (ETSZK) idén 450 hallgató tanulhat a gyógyító szakmák egyikén, a két legnépszerűbb szak a gyógytornász (218 fő) és a dentálhigiénikus szak (60 fő) volt. A FOK fogorvosképzésére 88 főt vettek fel. A Gazdaságtudományi Kar (GTK) alapszakjai közül a kereskedelem és marketing (117 fő), illetve a gazdálkodás és menedzsment (130 fő) indul a legnagyobb létszámmal. Utóbbi távoktatásos képzési formában is nagy népszerűségnek örvendett. A GYTK gyógyszerész képzésére idén több mint százan (114 fő) nyertek felvételt.

Szintén jelentősen növelte hallgatói létszámát a JGYPK, nappali tagozatos képzései közül a gyógypedagógia (91 fő), a képi ábrázolás (57 fő), a közösségszervezés (50 fő), az óvodapedagógia (40 fő) és a rekreáció (49 fő) voltak a legnépszerűbbek. A Mérnöki Karon (MK) ismét az élelmiszermérnök (63 fő) és a gépészmérnök (45 fő) alapszakra vették fel a legtöbb jelentkezőt, de népszerű a mechatronikai mérnöki (42 fő) és az újonnan indult ipari termék- és formatervező szak is. Az MGK-n a mezőgazdasági mérnök és vidékfejlesztési agrármérnöki alapszakok egyaránt keresettek, és a nemrég elindított gyógy- és fűszernövény szak is vonzotta a hallgatókat.

A 2022-es központi felvételi eljárásban 6074-en jutottak be a Szegedi Tudományegyetemre. Ez azt jelenti, hogy összesen 3838-an alap, 894-en mester, 975-en osztatlan, 367-en felsőoktatási szakképzésen kezdik meg tanulmányaikat. Közülük állami ösztöndíjas képzésen 5081, önköltséges finanszírozási formában 993 új hallgató tanul majd szeptembertől az egyetemen.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A legmagasabb pontszámra a BTK pszichológia képzésre való bejutáshoz volt szükség, ide 438 ponttal lehetett bekerülni, a nemzetközi tanulmányok szakra 416, a kommunikáció- és médiatudomány szakra 420 ponttal. Az ÁJTK jogász szakra 436 pont kellett, az általános orvos képzéshez 418. A GTK-n meghirdetett turizmus-vendéglátás szakra 410 ponttal nyertek felvételt a jelentkezők.

Vállalati és intézményi kapcsolatainak köszönhetően a Szegedi Tudományegyetem rugalmasan reagál a munkaerőpiaci igényekre és elvárásokra is. Az új szakok meghirdetésével egyre több speciális és interdiszciplináris területen kínál képzéseket, ilyen például a molekuláris biológia, agrár- és üzleti digitalizáció, ipari termék- és formatervező, valamint a művészeti instruktor képzés. A mesterképzéseken tanulók létszáma - akik jellemzően munka mellett folytatják tanulmányaikat - is nőtt 2022-ben (894 fő), és a távoktatás tagozaton induló gazdálkodási és menedzsment alapképzést is többen választották (74 fő).

A Szegedi Tudományegyetem papír alapú értesítést nem küld, a felvettek e-mailben kapnak értesítést a tanulmányok megkezdéséhez szükséges tudnivalókról, és az intézmény oldalán keresztül is tájékoztatja új hallgatóit.

A beiratkozást, a tavaly bevezetett, idén ismételten használható, Messengeren elérhető chatbot segíti majd. A személyes beiratkozásra 2022. augusztus 29. és szeptember 2. között kerül majd sor, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

A Szegedi Tudományegyetem pótfelvételit hirdet azok számára, akik nem jelentkeztek a 2022-es általános felsőoktatási felvételi eljárás során, vagy jelentkeztek, de nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A hagyományos önköltséges képzések mellett idén is számos képzésen lesz lehetőség államilag finanszírozott helyekre jelentkezni. Az ezzel kapcsolatos, részletes információk az SZTE Pótfelvételi oldalon lesznek elérhetők.

Címkék:
egyetem, oktatás, felsőoktatás, felvételi, szeged, ponthatár, felvételi ponthatárok, ponthatárok,