Kiakadtak a nyugdíjasok: kevés lesz a novemberi emelés, így 2023-ban csak romolhat a helyzet

Népszava2022. október 7. 08:32

Elégedetlenek a nyugdíjas szervezetek a nyugdíjkiegészítés mértékével, attól tartanak, hogy az idősek jelentős részének tovább romlik az életminősége – mondta el Hegyesiné Orsós Éva a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke a Népszavának. A Magyar Közlönyben szeptember 5-én megjelent rendelet szerint ugyanis 4,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak novembertől (2022. január 1-ig visszamenőlegesen), a nyugdíjprémium pedig legfeljebb 10 ezer forint lesz.

A friss rendelet értelmében összesen 13,4 százalékkal emelkedik az időskori ellátások összege, a januári 5 százalékos és júliusi 3,9 százalékos kiegészítéssel együtt. Hegyesiné Orsós Éva viszont úgy véli, hogy semmi ok a örömre: az, hogy idén ennyivel nő az ellátások összege, csupán azt jelenti, hogy a kormány alábecsülte az idén várható infláció mértékét. Emlékeztetett arra, hogy Varga Mihály nemrég maga beszélt egy rendezvényen arról, hogy az infláció november-decemberben tetőzhet 20 százalék fölött.

Legalább 6,1 százalékos nyugdíjkorrekció lett volna indokolt novemberben

– mondta a lapnak Hegyesiné Orsós Éva, aki szerint egy 100 ezer forintból élő nyugdíjas zsebéből havi 1600 forintot vesz ki a kormány, mely éves szinten 19.200 forintot jelent. Viszont ennél is fontosabbnak tartja, hogy a szerinte a kormány által alábecsült infláció miatt jövőre is kisebb lesz az a nyugdíjalap, ami után a 2023-as év eleji emelés jár majd. Különösen azokat érinti súlyosan a döntés, akiknek az ellátása átlag alatt van.

Címkék:
nyugdij, kormány, nyugdíjemelés, infláció, idősek, nyugdíjasok, nyugdíjprémium, nyugdíjkorrekció,