Egyre több nyugdíjas él létminimum alatt: évről évre kevesebbet ér a pénzük

Népszava2021. január 7. 09:58

2010-ben 26 ezer idős ember, 2019-ben pedig már csaknem tízszer annyian, 270 ezren tartoztak a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. A szegénységi küszöb havi 105 ezer forint, viszont a nagyjából 2,5 millió nyugdíjas közül 900 ezren százezer forint juttatást sem kapnak. A pénz pedig egyre kevesebbet ér, főként a nyugdíjasok számára.

A szegénységi küszöb egy főre számítva havi 105 ezer forint volt 2019-ben a KSH adatai szerint, a Policy Agenda számításai hasonló értéket mutattak, a létminimum ugyanekkor 101 ezer forintra jött ki egy egyszemélyes háztartásban - írja a Népszava. 2020 januárjában nyugdíjban vagy egyéb járandóságban 2 561 868 ember részesült Magyarországon, 79 százalékuk kap öregségi nyugdíjat. Az összes ellátott közül több mint 900 ezren kevesebb mint százezer forintból próbálnak megélni, nem érik el sem a szegénységi küszöböt, sem a létminimumot - derül ki a KSH szociális statisztikai évkönyvéből.

Ez a tömeg 2016-ban még százezerrel több volt, viszont a csökkenés nem feltétlenül az idősek életszínvonalának javulását mutatja. Egyrészt azzal magyarázható a csökkenés, hogy a nagyon alacsony nyugdíjjal rendelkezők közül sokan meghaltak, s az új nyugdíjak többnyire ennél magasabb összegről indulnak. Az éves nyugdíjemelések követik a 2016 óta mért összesen 9,3 százalékos inflációt, és az idősek több évben is kaptak nyugdíjprémiumot vagy más egyszeri juttatást, így sokan lépték át a százezer forintos határt. A megélhetési szint emelkedése vagy csökkenése viszont az áraktól függ, amelyekről tudjuk, hogy jelentősen nőttek, és ez főként a nyugdíjasoknak jelent nagy hátrányt.

Az elszegényedés mértékét mutatja, hogy a KSH szerint 2010-ben 26 ezren voltak azok az idősek, akik a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe tartoznak, 2019-ben azonban már majdnem 270 ezren. Egy év alatt nagyon sok nyugdíjas került ebbe a kategóriába, hiszen még 2018-ban is csak 41 ezren szerepeltek az első jövedelmi tizedben. Ráadásul a magasabb kategóriákból is folyamatosan csúsznak le az idősek az alacsonyabb jövedelmi osztályokba, ami a bérek és a nyugdíjak közötti szakadék mélyülését jelzi.

A KSH háztartások életszínvonaláról készített tavaly év végi összesítése alapján 2019-ben a 65 éves és annál idősebb korosztályban 14,9 százalékra nőtt a jövedelmi szegénységben élők aránya, míg 2010-ben még csak az idősek 4,9 százaléka tartozott ebbe a körbe. A Nézőpont Intézet is felmérést készített 2020 októberében: ez azt igazolja, hogy a megkérdezettek 88,3 százaléka szerint a nagyobb anyagi biztonság megteremtése, vagyis a magasabb nyugdíj, esetleg

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

az általuk fogyasztott termékek 27 százalékos általános forgalmi adójának mérséklése segítene az idősek helyzetén.

Még az egészség megőrzését támogató programokat is jóval kevesebben tartották fontosnak, mindössze a megkérdezettek 53 százaléka.

Címkék:
nyugdij, szegénység, nyugdíjemelés, pénzügy, anyagi helyzet, idősek, nyugdíjasok, nyugdíjprémium, nyugdíjak, egészség megőrzése,

A weboldalon cookie-kat használunk.

Cookie tájékoztató