6 °C Budapest

Őrület a hazai tőzsdén: nagyot zuhant az OTP, ezen úszott el a BUX teljesítménye is

2020. március 19. 18:42

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,91 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 29 494,19 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője elmondta: bizonytalanul kezdték a kereskedést az európai piacok, de a nap folyamán visszatért az élet; a vezető tőzsdék pluszban zártak, a jelek szerint megjelentek a hosszú távon gondolkodó befektetők.

A magyar tőzsdén az OTP a legnagyobb súlyú papír, ami csütörtökön is jelentősen gyengült, árfolyamára negatívan hatottak a szerdán bejelentett gazdaságvédelmi intézkedések. A Mol és a Richter ugyanakkor erősödött, ellensúlyozva az OTP esését, így a magyar tőzsde kis pluszban tudott zárni

- fejtette ki a szakértő.

  • A Mol 123 forinttal, 8,19 százalékkal 1625 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 515 forinttal, 5,76 százalékkal 8425 forintra csökkent, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,57 százalékkal 350 forintra esett, forgalma 316,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 2,26 százalékkal 5650 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2467,75 ponton zárt csütörtökön, ez 15,37 pontos, 0,63 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 20. 20:28