Október 31-én véget ér a Magyar Telekom és a Díjnet együttműködése, innentől tehát a Díjneten nem lehet számlákat befizetni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,61 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 79 775,14 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nyugat-európai részvényindexek rosszul teljesítettek, a befektetők attól tartanak, hogy a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump által tervezett vámok és adók hátrányosan érintik majd az európai gazdaságot. A BUX is mínuszban zárt a hét utolsó kereskedési napján, de felülteljesítette a nyugat-európai indexeket - mutatott rá.
A szakértő jelezte azt is: az év elején az intézményi befektetők általában próbálják kialakítani portfóliójukat, ezek az átalakítások is hozzájárulhattak a gyengébb tőzsdei teljesítményekhez. A Mol 10 forinttal, 0,36 százalékkal 2780 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,05 százalékkal 21 540 forintra csökkent, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,62 százalékkal 1278 forintra mérséklődött, forgalma 401,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 560 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A BUMIX 6984,78 ponton zárt pénteken, ez 27,47 pontos, 0,39 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







