A vállalat közleménye szerint a cél a baleset körülményeinek teljes feltárása.
Emelkedő forgalom mellett nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 034,79 ponton zárt pénteken, 1051,41 ponttal, 2,39 százalékkal magasabban, mint egy hete.
A forgalom 121,08 milliárd forint volt az előző heti 92,09 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte: pénteken a nap nagy részében enyhén pozitív volt a nemzetközi befektetői hangulat Európában, amely hatott a BÉT-re is, így az OTP és a Richter emelkedésének köszönhetően a BUX-index pluszban tudott zárni.
A befektetők egész héten az orosz-ukrán egyeztetéseket figyelték: az Ukrajnából érkező pozitív hírek hatására emelkedett kedden 5,41 százalékkal a BUX-index, miután Oroszország védelmi miniszter-helyettese kijelentette, hogy Moszkva úgy döntött, csökkenti katonai tevékenységét Kijev közelében. Szerdán és csütörtökön azonban az elért növekedés nagy részét vissza is korrigálta a magyar piac, előbb 1,75 százalékkal, majd 2,54 százalékkal csökkent, az eredmények a nemzetközi hangulat romlásával magyarázhatóak.
Arra is kitértek, hogy a vasárnapi országgyűlési választások eredménye a jövő héten főként a forint piacára lesz hatással.
A héten 4,57 százalékkal az OTP érte el a legnagyobb erősödést 80,87 milliárd forintos forgalom mellett, a papír 12 235 forinton fejezte be a kereskedést pénteken. A Mol 3,49 százalékkal erősödött 25,34 milliárd forintos forgalomban, a részvény pénteken 2908 forinton zárt.
A Magyar Telekom árfolyama 0,74 százalékkal nőtt, 406 forinton zárta a hetet, forgalma 848,53 millió forint volt. A Richter jegyzése a héten 2,18 százalékkal csökkent, a részvény 7180 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 11 milliárd forintot. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4229,64 ponton zárt a héten, ami 103,05 ponttal, 2,50 százalékkal magasabb az előző hetinél.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








