Van 5-10 millió forintod? Így fektesd be 2021-ben, ha nagyot akarsz kaszálni

Horváth Zsolt Benjámin2021. szeptember 9. 05:43

Egyre több szakember már az infláció évtizedeként tekint a pandémia utáni gazdasági újraindulással kezdődött időszakra. Az infláció és a monetáris politika változása ugyanis a 2008-as világgazdasági válsághoz hasonlóan boríthat majd fel, akár évtizedes piaci trendeket is. Sokak szerint még mindig nincs alternatívája az állampapírnak, mások a tőzsdézésre esküsznek. A Pénzcentrum most a pénzpiac szakértőinek segítségével járt utána, mibe érdemes fektetni 5 és 10 millió forint közötti alaptőkével.

Jelenleg a szokásosnál is nehezebb dolga van a fix hozamú befektetést kereső lakossági befektetőknek. Az állampapír ugyan még mindig biztos pont, ha az alacsony kockázatról van szó, de a bankbetétek után már ennek hozamaira is rányomta bélyegét az infláció, ami a KSH legújabb jelentése szerint ráadásul ismét felszálló ágban van.

Felmerül hát a kérdés, hogy ebben a bizonytalan hozamkörnyezetben mibe a leginkább érdemes fektetni megtakarításainknak. Maradjunk a biztonságos állampapírnál? Esetleg beszálljunk a tőzsdére? A Pénzcentrum korábban kiderítette, hogy 1-2 millióval mi a  legkecsegtetőbb és a legracionálisabb befektetés, most pedig arról kérdeztük a szakértőket, hogy egy 5-10 milliós kezdőtőkével milyen befektetési lehetőségek nyílnatnak meg egy kisbefektető előtt.

Az infláció jócskán megváltoztatta a piaci viszonyokat

A nulla közeli hozamok világában érvényesült a „TINA” (there is no alternative) elv, tehát a részvények kvázi egyeduralma, mint hozamot biztosító eszköz. Kiváltképp igaz ez a growth (növekedési) részvényekre, ahol a jelentős jövőbeli eredményeket magas jelenértékkel árazták be a piaci szereplők - vélik az Erste Alapkezelő szakértői.

Magasabb hozamszintek mellett már a stabilabb, erős pénztermelő képességgel bíró vállalatok is vonzóvá válnak. Ugyanakkor a velünk maradó megatrendek – mint a technológia és digitalizáció, a fenntarthatóság és a demográfiai változások – továbbra is erős hátszelet biztosíthatnak a dinamikusan növekvő cégeknek.  A részvénypiacok tehát összességében továbbra is attraktív befektetési lehetőségeket kínálhatnak.

Mindezek mellett az alapkezelő tapasztalatai szerint a befektetők aktívan keresik azokat az eszközöket is, amelyek segítségével védekezhetnek az infláció ellen és felkészíthetik portfóliójukat a magasabb hozamkörnyezetre. Erre alkalmasak lehetnek például az ingatlan befektetési alapok, vagy infláció-követő kötvények - árulták el.

Bence Balázs, a Portfolio Trader befektetési igazgatója szerint a nagy kép nem változott. a kockázatmentes állampapír befektetést illetően gyakorlatilag nincs infláció feletti reálhozam a nyugati világban. Ez a részvénypiac felé hajtja a tőkét, ahol ennek hatására nagyon drágává váltak a részvények.

De hosszú távon gondolkodva, folyamatos évenkénti, félévenkénti befektetést feltételezve a szakértő nem látja a részvénypiac alternatíváját. Persze ott az ingatlan - teszi hozzá, de ahhoz már igen nagy tőkében kell gondolkodni.

Mérlegeljük, hogy mikorra szeretnénk hozamot

Nagyobb összeget egyszerre befektetni általában nehezebb, mint kisebb összegű, folyamatos befektetést csinálni. A jó hír, hogy legtöbbünk nem néz szembe a nagyobb összeg okozta kihívással.Először azt érdemes mindenképp mérlegelni, hogy mikor lesz szükségünk a megtakarításunkra?

Ha 5 éven belül akarunk a pénzünkhöz jutni, akkor állampapír plusz lehet a legjobb megoldás.

Ha 15 évben tudunk gondolkodni, akkor már érdemes a részvénypiacban gondolkodni. Mivel nagyobb összegről van szó, szemben a folyamatos megtakarítással itt van jelentősége az időzítésnek. Jobb akkor vásárolni a részvénypiacon például, amikor esnek az árak, mintsem akkor, amikor már 1,5 éve szárnyal minden. De mivel a jövőbe egyikünk sem lát, talán a legbiztosabb fokozatosan, 5-6 hónap alatt befektetni, ha mégis a részvénypiac mellett dönt valaki - árulja el Bence Balázs.

A befektetési szakértő szerint semmiben nem határolja le a lehetőségeinket, de semmiben nem is ad többet, mintha mondjuk 1 millió forintunk lenne, feltéve ha magunk fektetjük be. A privatebanking szolgáltatáshoz ugyanis kevés, de ha pénzügyileg tudatosnak érezzük magunkat, valószínűleg úgyis magunknak csináljuk. vagy, akkor amúgy is te magad csinálod. Előnye persze, hogy egyedi részvényvásárlás esetén a nagyobb tőke több lábon álló, diverzifikáltabb portfólió kialakítását teszi lehetővé - teszi hozzá.

Az Erste Alapkezelő szakértői is úgy vélik, hogy elsősorban ugyanazokat a szempontokat kell mérlegelni egy 5-10 milliós, mint egy pár milliós összegű befektetés esetén. Tehát a legfontosabb tisztában lenni a befektetésünk céljával, és meghatározni azt az időtávot, amely alatt biztosan nem lesz szükségünk a befektetett pénzre. Érdemes átgondolni azt is, teljes megtakarításunk mekkora részét teszi ki a befektetett összeg és milyen mértékű veszteséget tolerálunk, valamint, hogy mennyire vagyunk otthon a befektetések világában

Egy 5-10 milliós nagyságrendű összeg befektetésekor – főleg, ha a vásárolni kívánt eszközök tartalmaznak részvény típusú (egyedi részvény, ETF, részvény befektetési alap) instrumentumokat – mindenképp érdemes megfontolni a tőke rendszeres, nem egyidőben történő befektetését. Ezzel a piac időzítésével járó kockázatokat limitálhatjuk, hiszen a bekerülési árakat „átlagoljuk”. 

A nagyobb eltérést portfólió szinten tapasztalhatjuk, ugyanis 5-10 millió forinttal már hatékonyabban hozzáadhatunk taktikai, rövidebb távú eszközöket is befektetéseinkhez. Itt gondolhatunk a befektetési alapok által forgalmazott Strukturált Értékpapírokra, kockázatosabb egyedi részvényekre, vagy más – például derivatív – tőzsdei termékekre is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Balásy Zsolt, a HOLD alapkezelő portfóliókezelője szerint az egyetlen tényező a fix költség (pl számlavezetési díj), ahol számít az összeg nagysága, de ezeket már sokféleképpen ki lehet kerülni. Úgyhogy egy igazán minimális összeg felett teljesen mindegy a befektetés nagysága, lehet az 1 millió, vagy 100.
A legfontosabb az időtáv. Hosszú időtáv (10+ év): kockázatos befektetés (pl részvény alap), rövid időtáv (3- év) MÁP+. Mindkettőt lehet már 100 ezer forinttól is venni. A várható hozam pedig a kockázattól függ.

Még egy szempont lehet a diverzifikáció, azaz, hogy pl. hányféle részvénybe és kötvénybe rakja az ember a pénzét. Azonban ez a szempont is kikerülhető alapon keresztül, mert ott már 100 ezer forint is több tucat részvénybe porlad szét.

Paku Dénes, az Aegon szakértője szerint kisebb és nagyobb összegnél is fontos meghatározni a befektetési időtávot. Szükséges egy likviditási rész, arra az esetre ha gyorsan,  rövid időn belül hozzá akarunk férni valamilyen rendkívüli esemény bekövetkeztekor a megtakarításunkhoz.

A megtakarításunk olyan részénél érdemes vállalni kockázatot, melyre valószínűleg nem lesz szükségünk legalább 2-3 éven belül. Fontos előre tájékozódni arról is, hogy milyen időtávra ajánlott az adott befektetési termék.

A gyors haszonnal együtt jár a kockázat

Ha valaki stratégiai, hosszabb távú befektetésekkel szeretne elérni gyorsan és nagy hasznot, akkor továbbra is a részvénypiac felé érdemes tekintenie. Az utóbbi 2-3 évben szerencsés szektor- és régió kiválasztással akár komoly kétszámjegyű hozamok is elérhetők voltak, néhány hónap leforgása alatt - árulják el az Erste szakértői.

A portfóliót kockázatvállalási hajlandóságunknak megfelelően érdemes kialakítani. Központi részét jól diverzifikált stratégiai elemek képezhetik: ezek lehetnek vegyes alapok, vagy széles régiós kitettséget biztosító részvény vagy kötvény befektetési alapok. Ezt érdemes lehet kiegészíteni ingatlanokba fektető befektetési alapokkal és akár inflációkövető állampapírokkal is.

Ha bevállaljuk a valóban magas kockázatot, akkor fektethetünk szektor-specifikus alapokba is. Ezzel csökken a diverzifikációs érték, de nő a hozampotenciál. Végül pedig lehet befektetési célzattal egyedi részvényeket is. Egy-egy jól megválasztott cég és sikeresen eltalált beszálló gyors és jelentős nyereséget is hozhat, így aki valóban tolerálja a vele járó kiemelkedő kockázatot, a portfólió egy szeletét ilyen típusú befektetésekre is szánhata.  

Gyorsan magas hozam valami volatilis, nagy árfolyamkilengéseket produkáló termékkel képzelhető el. Ilyen lehet például a Bitcoin. Ezekkel csak az a gond, hogy, hogyha balul sül el a befektetés, legalább annyira hatalmasat lehet vele bukni, mint nyerni -  árulja el a gyorsan, nagy haszonnal megforgatott pénz kockázatairól Bence Balázs.

Hosszú, mondjuk 15 éves távra viszont csak a részvénypiacot tudja ajánlani, még akkor is, ha a jelenlegi árazásuk alapján inkább drágának nevezhetőek a részvények. Itt praktikus egy diverzifikált, sok lábon álló portfóliót kialakítani, amit a kisbefektetők legkönnyebben index követő ETF vásárlásával tudnak megvalósítani.

Paku Dénes úgy gondolja, ekkora összeggel már érdemes a devizák közötti diverzifikációra is gondolni. Saját bőrünkön tapasztalhattuk például a tavalyi év során, hogy az Euróval szemben a Forint folyamatosan romlott.

Ilyen méretű összegnél már hasznos ha körülbelül tőkénk 30%-át kemény devizában tartjuk. Szerencsére a legtöbb szolgáltatónál bőven adottak a lehetőségek nem csak forintos befektetések elhelyezésére.

5-10 millió forintos összegből még ha egyedi papírokat is választunk, lehetőségünk van arra, hogy egy hatékony portfóliót tudjunk létrehozni.  A költséghatékonyság miatt elképzelhető az is, hogy túlnyomórészt ETF-eket és befektetési alapokat helyezzen el egy nagyobb kockázatot kedvelő befektető a befektetési portfólióban.

A részvénypiacokra ömlik a likviditás, de jelenleg már az is látható, hogy a tengerentúli gazdaság növekedése lassulni kezd, a feltörekvő reszvénypiacokban talán nagyobb potenciál lehet.

Címkék:
befektetés, állampapír, infláció, pénzügy, tőzsde, részvény, részvények,