A részvénypiac forgalma 37,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A harmincasok jelentős részének átalakultak a fogyasztási és költési szokásai a koronavírus hatására, legjellemzőbben a kiadásaikat igyekeztek visszafogni, de a pénzügyi tervezésre is nagyobb hangsúlyt fektetnek, munkájuk elvesztésével ugyanis komoly veszélybe kerülne életszínvonaluk fenntartása. A generáció tudatosabban bánik a pénzével, és kifejezetten fontossá vált, hogy megtakarítással is rendelkezzen - derül ki az UniCredit Bank és a Scale Research 30-39 évesek közt végzett friss kutatásából.
A generáció 79%-a változtatott pénzügyi céljain és szokásain a járvány hatására, és ennél is többen voltak, akik visszafogták kiadásaikat. Ez egyrészt abból ered, hogy bizonyos szolgáltatásokra (utazás, szórakozás, koncert) nem tudtak költeni, másrészt tudatosan is igyekeztek kevesebbet költeni a megszokottnál. Elmondásuk szerint jobban odafigyeltek rá, hogy az élelmiszerek ne vesszenek kárba, és számos más termék esetében is alaposabban átgondolták, valóban szükségük van-e rá.
A vírus hatására több harmincas készít havi pénzügyi tervet
A 30-as generáció közel fele már a járvány előtt is nyomon követte a havi kiadásait, 2020 októberében azonban ennél is többen (62%) nyilatkozták azt, hogy folyamatosan figyelnek havi kiadásaikra. A generáció fele nem csak leköveti a hónapját, hanem előzetes tervet is készít arról, hogy mire és mennyit fog költeni: a tudatosan tervezők 82%-a képes tartani magát az előzetes pénzügyi terveihez, 18%-uk viszont havonta megcsúszik vagy újratervez.
Félelmeik megtakarításra ösztönzik a 30-asokat
A generáció többségének fontos lett, hogy legyen megtakarítása, elsősorban azért, mert félnek a jövőbeli váratlan eseményektől, helyzetektől, és tartanak attól, hogy kevés a jelenlegi tartalékuk. A korosztály 52%-a érzi magát valamilyen szinten anyagi biztonságban, 23%-uk viszont szorong pénzügyei miatt. A koronavírus időszaka alatt a megtakarításokkal rendelkező harmincasok 37%-ának eddig nem kellett hozzányúlnia félretett pénzéhez, és úgy látja, erre nem is lesz szüksége, míg az a 23% - aki bár eddig nem nyúlt hozzá - úgy véli, a közeljövőben lehet, hogy kénytelen lesz.
Ezzel szemben 40% már költött valamennyit a megtakarításaiból, 17%-uk pedig jelentős összeget volt kénytelen elkölteni belőle. A budapestiek (31%) az országos átlagnál (19%) sokkal inkább aggódnak a munkahelyük elvesztése miatt, a diplomások pedig átlagon felül félnek a válságtól, attól azonban sokkal kevésbé, hogy egészségi állapotuk veszélybe kerülhet, és hogy ennek anyagi vonzata lesz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Gyorsan hozzáférhető helyen tartja a generáció több mint fele a pénzét
A harmincasok 77%-a rendelkezik valamilyen megtakarítással, és megtakarított pénzét a generáció fele készpénzben (35%) vagy lekötés nélküli folyószámlán (26%) tartja. A megtakarítással rendelkezők többségében kis összegű, likvid megtakarítással rendelkeznek. Kisebb hányaduk nevezte meg megtakarítása helyeként a megtakarítási számlát (16%), az életbiztosítást (13%), az állampapírt vagy a lekötött betétet (9-9%), de a diplomások esetében minden felsorolt megtakarítási forma jelentősen magasabb, sőt náluk az ingatlan, a magánnyugdíjpénztár és az értékpapír is jellemző megtakarítási forma.
Már egyetlen jövedelem nélküli hónaptól megrogyna a generáció fele
A generáció 54%-a tudná jelenlegi életszínvonalát fenntartani megtakarításaiból több mint két hónapig, ha a háztartása elveszítené jövedelmét. A diplomások esetén a legmagasabb a minimum két hónapnál hosszabb időt fedezni tudó megtakarítás. A generáció közel fele csupán 1 hónapig tudná jelenlegi életszínvonalát finanszírozni, ha a háztartása elveszítené jövedelmét, és közülük azok, akik nem rendelkeznek megtakarítással, egy hónapot sem bírnának ki.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







