Manipulálta a piacot a magyar tőzsdecápa: lecsapott az MNB a trükkös brókerre

2020. május 21. 10:45

Az MNB tízmillió forint bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. E. R. Zoltán egyebek közt egy Prémium kategóriás tőzsdei részvényre vonatkozóan adott - az indikatív árat jelentősen befolyásoló - megbízást, amelyet még a tényleges kereskedés előtt visszavont.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a piacmonitoring tevékenysége során észlelt gyanú miatt hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított annak vizsgálatára, hogy a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) bevezetett egyes részvényeket érintően E. R. Zoltán magánbefektető tőzsdei megbízásai megvalósítottak-e tiltott piaci manipulációt. A jegybank az ügyben feltárt bizonyítékok alapján megállapította, hogy

E. R. Zoltán 2018 februárja és 2019 februárja között tiltott piaci manipulációt követett el három különböző tőzsdei részvény esetében.

Vizsgálata során az MNB több olyan kereskedési napot azonosított, amelyen az ügyfél ügyletkötései révén két különböző részvény napi forgalmából való részesedése meghaladta az 50 százalékot, és a napi forgalomhoz mért önkötéses forgalmának aránya elérte a 15 százalékot. A jegybank megállapította, hogy E. R. Zoltán önmagával kötött ügyletei hamis, félrevezető jelzéseket közvetíthettek a tőkepiaci szereplők irányába az érintett részvények keresleti-kínálati viszonyai, illetve likviditása tekintetében.

E. R. Zoltán emellett egy Prémium tőzsdei kategóriába tartozó részvényre vonatkozóan - beismerten valós ügyletkötési szándék nélkül, az ajánlati könyv "tesztelése" céljából - a kereskedési idő egyik referenciapontja közelében az indikatív árat nagymértékben negatívan befolyásoló ajánlatot tett, amelyet még az ármeghatározás és a tényleges ügyletkötés előtt visszavont. A jegybank megállapította, hogy a magánszemély ezen visszavont megbízása is félrevezető jelzéseket adhatott a befektetők számára az adott részvény keresleti-kínálati viszonyairól, különösen árfolyama alakulásáról.

Az ügyfél fentiek szerinti megbízásaival tiltott piaci manipulációt valósított meg. Ennek tekintendő ugyanis - a szándéktól függetlenül - minden olyan ügyletkötés, eladási vagy vételi megbízás, amely a pénzügyi eszközök keresleti-kínálati viszonyait, illetve annak árát érintően hamis vagy félrevezető jelzést ad vagy adhat, befolyásolva ezzel a befektetők befektetési döntéseit. A tőkepiac zavartalan működésének biztosítása érdekében az ilyen megbízások nem megengedettek. Az MNB piacmonitoring tevékenysége keretében - kiemelten a tiltott bennfentes kereskedelem és a piaci manipuláció kiszűrése érdekében - éppen ezért folyamatosan elemzi és értékeli a BÉT-en kötött ügyleteket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Megállapításai nyomán az MNB ma publikált határozatában a jövőre nézve megtiltotta E. R. Zoltánnak, hogy a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket ismételten megsértse, s 10 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte, illetve tiltott piacbefolyásolás gyanújával feljelentést tett az ügyészségen.

Az MNB az általa alkalmazott szankciók során elsődlegesen az értékelte, hogy a piaci manipuláció tilalmának megsértése különös súlyú a tőkepiac biztonságos és zavartalan működése szempontjából. A magánszemély tevékenysége alkalmas volt arra, hogy kárt okozzon a befektetőknek és veszélyeztesse a pénzügyi rendszerbe vetett befektetői közbizalmat. Az MNB súlyosító körülményként vette figyelembe többek között, hogy az egyik részvény, amire nézve a jogsértést E. R. Zoltán elkövette Prémium tőzsdei kategóriába tartozott, melyhez határidős termék is kapcsolódott a BÉT-en. További súlyosító körülményként értékelte az MNB, hogy az ügyfél által megvalósított egyes önkötéses ügyletek két részvényt érintően is a teljes tőzsdei kereskedés 70%-át haladták meg. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a részvények többsége nem szerepelt a BUX és BUMIX indexkosarakban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 24. 10:33
A TISZA-kormány bejelentette az új kormány 55 fős államtitkári névsorát. A névsorban találjuk Kustán...
Összkép  |  2026. május 23. 11:28
A gazdasági elemzések lényegét foglalja össze vállalkozók számára új rovatunk, a Vállakozói Mozaik....
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?