20 °C Budapest

Sokat kell még várni az azonnali fizetésre: ismét csúszik a határidő

MTI
2019. július 30. 12:27

Jövő év márciusára halasztotta a jegybank az azonnali fizetési rendszer bevezetését annak érdekében, hogy minden bank megfelelően fel tudjon készülni - közölte Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a szolgáltatás bevezetéséhez ki kellett építeni egy központi rendszert, a bankoknak pedig fel kellett készülniük, hogy ehhez csatlakozni tudjanak. A központi rendszert a Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határidőre közösen elkészítette, az üzembe is állt július 1-jével. 

A bankok többsége is felkészült a csatlakozásra a központi rendszerhez, ugyanakkor 25-30 százaléknyi piaci részesedést lefedő bankcsoportnál ez a munka még nem fejeződött be - tette hozzá.

A jegybank korábbi közlése szerint a szolgáltatással az év minden napján, 24 órában, legfeljebb 5 másodperc alatt lehet majd átutalásokat teljesíteni úgy, hogy az átutalás kezdeményezése során lehetőség lesz a jelenlegi hosszú számlaszámok helyett a kedvezményezett más azonosítóját (például mobiltelefonszám, e-mail cím) megadni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
Holdblog  |  2026. augusztus 14. 09:33
A padel menő lett itthon - és drága. Sőt, Európában az egyik legdrágább jelenleg, ha vásárlóerőt fig...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?