Erről ennyit: Győzike megkapta a NAV határozatát

2019. július 10. 13:27

A több mint két éve húzódik Gáspár Győző ügye, akit adócsalással gyanusítottak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal még 2017-ben foglalta le a család ékszereit, amelyeket nemrég bocsátottak árverésre. A hivatal most meghozta a határozatot: megszüntetik a különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás miatt indult nyomozást. A Blikknek sikerült megszereznie az iratot.

A határozat azt írja, hogy "mivel a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése" az eljárást megszüntetik. Még 2017 áprilisában hallgatták ki Gáspár Győzőt annak kapcsán, hogy 50 millió 400 ezer forintot vett fel a bankból készpénzben az édeasapja által vezetett gazdasági társaság számlájáról, viszont az összeget nem gazdálkodásra, hanem "családja életvitelének biztosítására használta fel".

Viszont a beszerzett bizonyítékok nem támasztották alá kétséget kizárólag, hogy Győzika sikkasztott volna. Bár az eljárás megszűnt, a kétéve húzódó ügy valószínűleg megbélyegzi majd az egykori énekest.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Holdblog  |  2026. október 16. 10:28
A fontos bejelentések podcastja: Viktor bejelentette, mit kell termeszteni a magyar kertekben, Dani...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?