Az európai részvénypiacokon már dél körül kifejezetten kedvező volt a hangulat.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta az ACCESS Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési alapkezelésre, portfóliókezelésre és befektetési tanácsadásra vonatkozó tevékenységi engedélyét, és bírságot szabott ki B. Attilára, az alapkezelő volt vezérigazgatójára, valamint büntető feljelentést is tett - közölte a jegybank.
A közlemény szerint a társaság befektetési és egyéb döntéseinél több esetben is jogsértően járt el, és a jegybanki intézkedések ellenére nem orvosolta tőkehiányos helyzetét. Az MNB e döntését megelőzően - a fokozatosság és arányosság elve szerint - több, egyre súlyosabb intézkedést hozott az alapkezelővel szemben, ám a jogsértő helyzet továbbra is fennáll. Az MNB először 2017 májusában szabott ki 7 millió forintos bírságot egyebek közt azért, mert az ACCESS alapkezelő szavatoló tőkéjén belül a likvid vagy azonnal készpénzre válthatóan rendelkezésre álló eszközök elmaradtak a jogszabályban előírt minimumtól.
Az MNB az alapkezelő egyéb feltárt jogsértései, a befektetők érdekeivel ellentétesen meghozott befektetési, illetve egyéb döntései miatt 2018. augusztus 21-én publikált határozatában 24,5 millió forint bírságot szabott ki a cégre. A jegybank egy másik célvizsgálata nyomán, szintén most publikált határozatában emellett 20 millió forint bírságot szabott ki B. Attilára, az ACCESS alapkezelő volt vezérigazgatójára is, és az elkövetett szabálytalanságok gyanúja miatt feljelentést tett az illetékes nyomozó hatóságnál.
A kezelt befektetési alapok megszűnési eljárásait az ACCESS alapkezelő letétkezelő bankjai folytatják le. Az alapkezelő korábbi legnagyobb ügyfélszámú alapjának a megszűnési eljárása már 2017 márciusától folyamatban van. E kör magában foglalja a felszámolás alatt lévő korábbi Buda-Cash Brókerház Zrt. tevékenysége nyomán már korábban illikviddé vált sorozatot is. Az ACCESS alapkezelő további, likvid alapjainak összesen közel 300 (jórészt intézményi) befektetője megtakarításának kifizetéséről a letétkezelő gondoskodik az érintettek számára.
Az ACCESS Alapkezelő alapjaiban kezelt vagyon a magyarországi befektetési alapokban kezelt összvagyon 0,04 százalékát teszi ki.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







