Jó hírt kaptak a családosok: emelkednek a támogatások

MTI
2019. január 1. 14:30

Emelkedik a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összege, valamint megjelenik a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Kiemelték: ismét emelkednek a családtámogatások 2019-ben. Január elsejétől a minimálbér emelkedésének köszönhetően a gyed maximális összege 2019-ben eléri a bruttó 208 600 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 104 300 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 136 500 forintra emelkedik. A diplomás gyedet az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - tették hozzá.

A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára megjelenik a gyod, amelynek összege bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. Mindemellett januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, a kedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.

További változás, hogy 2019 márciusától a központi közigazgatásban dolgozó friss házasok öt nap, valamint a nagyszülők minden unoka születésénél öt-öt nap pótszabadságot kapnak, a gyerekek után járó pótszabadságok pedig a duplájára emelkednek. Eszerint a központi közigazgatásban egy gyerek után négy, két gyerek után nyolc, három gyerek után pedig tizennégy nap pótszabadság jár éves szinten. A központi közigazgatásban dolgozó édesapáknak járó apaszabadság öt nap helyett nyolc, ikergyermekek esetén hét nap helyett tíz napra emelkedik.

Az Emmi közleményében kitért arra is, hogy a december 21-én lezárult, családokról szóló nemzeti konzultációt több mint 1,3 millióan töltötték ki, a válaszok értékelése után további támogatások várnak a gyermeket nevelő családokra.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 2. 20:44
Radnai Márk, az Országgyűlés Művelődési Bizottságának TISZA párti alelnöke a szerdai FKT-döntés után...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 2. 18:00
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért,...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 2. 17:44
Olcsó, még olcsóbb, leginkább ingyenes és jó banki szolgáltatásokra vágyott az átlagember. A technol...
Holdblog  |  2026. szeptember 2. 12:00
Az amerikai költségvetési pálya fenntarthatatlan, a monetáris politika hagyományos eszköze az elmúlt...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?